Itthon hvg.hu 2024. szeptember. 11. 18:15

Pénz hiányában bezárják a halmozottan sérült fiatalokat nevelő békéscsabai iskolát

Tizenhat család mindennapjai váltak ezzel bizonytalanná, akik csak augusztusban tudták meg, hogy iskolát kell váltaniuk.

Október hetedikén bezárja kapuit a békéscsabai MKBME Napraforgó Központ Fogyatékosok Nappali Intézménye, mert a fenntartó tájékoztatása szerint elfogyott a finanszírozásra fordítható pénz – tudta meg a Telex.

Az iskolát fenntartó egyesület elnöke kifejtette, hogy az ellátást közvetlenül végző gondozók bérköltsége 2024-ben októberig megközelítőleg 30 millió forint volt, az állami normatíva erre az időszakra viszont csak 12,7 millió forint, a békéscsabai önkormányzat támogatása pedig 600 ezer forint. A hiányzó összeget 2013 óta az egyesület állta, de idén már nem tudták kigazdálkodni.

A városvezetés azt ígérte a lapnak, hogy az emberi és jogszabályi kötelezettségeinek eleget kíván tenni, de nem beszéltek konkrét lépésekről. A 61 gondozottból 42-t (az óvodás- és iskoláskorúakat) az egyesület köznevelési intézményében látják el szeptember elsejétől, 11 fő ellátása pedig más fenntartó intézményében folytatódik. Nyolc 30 év feletti gondozott marad ellátás nélkül a megye több településéről, ezek közül több szülő gyermekek otthonápolási díjában részesül.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.