Itthon hvg.hu 2024. szeptember. 10. 14:35

Schadl autói és a repülője nincs meg, a kenőpénzes tanú memóriája pedig elromlott

A végrehajtók volt elnöke állítólag nem tudja, hol vannak azok a vagyontárgyai, amelyeket le akarnak foglalni. Annak az exvégrehajtónak is romlott a memóriája, aki kenőpénzt fizetett neki.

Schadl-Völner-ügy
Friss cikkek a témában

A nyári ítélkezési szünet után kedden a beszámolók szerint feszült légkörben folytatódott a Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György volt végrehajtó elnök ügye a Fővárosi Törvényszéken – írja a 24.hu. A tárgyalás azzal kezdődött, hogy a bíróság figyelmeztette Schadlt, hogy a tőle korábban elvileg lefoglalt négy autója, kisrepülője és kishajója tárolási helyét még mindig nem közölte. Ha nem mondja ezt meg, akkor a bíró szerint zártörés bűncselekményét állapíthatják meg. Erre Schadl azt felelte, hogy amiről nem tudja, hogy hol van, arról nem is tud tájékoztatást adni, amiről pedig tud, azt közölni fogja. Majd indulatosan megjegyezte, ő valószínűleg többször látott zártörést, mint a tárgyalóteremben bárki – utalva végrehajtói múltjára.

Kedden azokat az önálló bírósági végrehajtókat idézték tanúként, akik korábban beismerték, hogy kenőpénzt fizettek Schadlnak a kinevezésükért. Összesen tízen ismerték be bűnösségüket, hatan közülük önálló bírósági végrehajtók, őket már jogerősen elítélték, de ebben az ügyben is tanúskodniuk kellett.

Azt a volt önálló bírósági végrehajtót is meghallgatták, aki szintén Schadlnek köszönhette a posztját, éveken át osztalékot fizetett neki az irodája által termelt profitból, amiért cserébe ő meg „fizetést” kapott az exelnöktől. Először egyáltalán nem akart vallomást tenni, mondván, őt már jogerősen elítélték, de a bíró figyelmeztette, hogy ezzel bűncselekményt követhet el, így végül részlegesen tanúvallomást tett. Sok mindenre viszont nem emlékezett, arra hivatkozott, hogy memóriája és jogi tudása is megkopott.

Olyan kérdésekre egyáltalán nem válaszolt, amelyek a pénzügyeire vonatkoztak, és nem árulta el, hogy mi a jelszó a lefoglalt telefonjához.

Ahogy megírtuk, a korrupciós vádak miatti büntetőper még tavaly kezdődött, érintett benne Völner Pál, a Fidesz volt igazságügyi államtitkára, valamint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke. A vád szerint Schadl jogtalan előnyként rendszeresen fizetett Völnernek, aki ezért visszaélt a befolyásával. Schadl önálló bírósági végrehajtói kinevezéseket is intézett, cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből az osztalékot részben vagy egészében visszakérte. Schadlt és feleségét akkor fogták el, amikor 2021 novemberében éppen a ferihegyi repülőtérre tartottak, több millió forinttal és diplomata-útlevéllel.

A Völner-botrány

Kövesse a cikksorozatot a hvg.hu-n!

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.