Itthon Horn Andrea 2024. szeptember. 06. 14:18

Budapesti sakkolimpia: nem csak a szállásokkal, sok csapat vízumával is gond van

Horn Andrea
Szerzőnk Horn Andrea

Sajtóhírek szerint akár hatvan ország küldöttsége is érintett lehet.

Szállásfoglalási nehézségek miatt panaszkodik több csapat a budapesti sakkolimpia szervezőire – írtuk meg éppen egy hete, azóta azonban újabb, az eseményhez kapcsolódó problémáról érkeztek hírek: sajtóértesülések szerint több tucat ország versenyzőinek a vízumával van gond.

Szállásfoglalási nehézségek miatt panaszkodik több csapat a budapesti sakkolimpia szervezőire

Nehézkes kommunikációról, több szállásra szétszórt küldöttségekről beszélnek az érintettek.

A chessdom.com-nak a nemzetközi sakkszövetség, a FIDE egyik neve elhallgatását kérő tisztviselője azt mondta, hogy a probléma akár 60 országot is érinthet. Úgy fogalmazott, hogy a beutazási engedélyekkel minden sakkolimpián előfordulnak nehézségek, a budapesti előtt azonban a szokásosnál jelentősen nagyobb számban tapasztalnak ilyeneket.

A probléma leginkább, de nem csak az Afrikából és a Karib-térség országaiból érkezőket érinti. A chesstopics.com azt írja, hogy a kenyai delegáció 16 tagjának utasították el a vízumkérelmét indoklás nélkül. Az összafrikai szövetség azt válaszolta nekik, keményen dolgoznak azon, hogy a versenyre regisztrált valamennyi tagszervezetük küldöttsége eljuthasson Budapestre.

Sakkal foglalkozó oldalak megírták, hogy többek között a monacói, a skót, a német, a török, az angol, a horvát és a bolgár szövetség is problémákba ütközött a budapesti szállásfoglalás során. A szervezőket amiatt kritizálták, hogy a küldöttségük tagjainak két, esetenként három különböző hotelben ajánlottak szállást, módosítottak azok igénybevételi feltételein. Amikor pedig az érintettek jelezték, hogy ez nem felel meg nekik, csak sokára válaszoltak, és nem tudták minden problémájukat megoldani.

A monacói sakkszövetség elnöke, Jean-Michel Rapaire augusztus végén így írta le a helyzetet: „Április 20-án kérdeztük meg, hogy mekkora költsége lesz a delegációnknak. A választ augusztus elején kaptuk meg.” A válaszlevélben érkezett hozzájuk három Word-dokumentum is, mindháromban az szerepelt, hogy ugyanabban a hotelben nem kaphat szobát a teljes csapat.

Malcolm Pein, az angol sportági szövetség képviselője azt nevezte fő problémának, hogy a szervezők „egészen addig nem léptek velünk kapcsolatba, amire már nagyon aggasztónak éreztük a helyzetet. Látszólag nem értették meg, hogy sok ország extra szobákat is szeretne foglalni a nekik alapból felajánlott két ingyenes egyágyas és négy ingyenes négyágyas mellett” – mondta augusztus legvégén.

Az angol küldöttség végül úgy oldotta meg a helyzetet, hogy a nyílt és a női csapatot különválasztotta. „Most már rendben vagyunk. A szervezők, pontosabban, úgy tűnik, hogy egy szállásszervező ügynökség sokkal aktívabban válaszolgat” – magyarázta, hozzátéve: „Csak sokkal jobb lett volna, ha mindezt három hónappal ezelőtt le tudjuk szervezni.”

Miután megérkeztek az első hírek a szállásproblémákról, megkerestük a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséget, amely a Magyar Sakkszövetséggel közösen szervezi a sakkolimpiát. Megkérdeztük tőlük, hogy

  • melyik szervezet felelős a szállásfoglalásokért,
  • milyen feltételekkel biztosítanak a szervezők szállást a résztvevőknek,
  • valóban több különböző szállodában ajánlottak-e szobát egyes küldöttségeknek, és ha igen, miért, illetve mi okból nem tudták őket együtt elhelyezni,
  • az illetékesek megfelelően kezelték-e a helyzetet, a szükséges gyorsasággal és részletességgel tájékoztatták-e az érintetteket, válaszoltak a megkereséseikre.

A kérdéseinkre az elmúlt egy hétben nem érkezett válasz.

A vízumproblémákkal kapcsolatban keressük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM), amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

Frissítés: Paczolay Máté külügyi szóvivő néhány órán belül elküldte a tárca válaszát, ám az, hogy hány érintettje van a vízumigényléssel kapcsolatos nehézségeknek, nem derült ki. Azt írta: „A vízumkérelmeket a közösségi vízumkódexnek megfelelően bírálják el a konzulok, amely folyamat során a kérelmezőknek hiánytalanul eleget kell tennie a schengeni határellenőrzési kódexben foglalt beutazási feltételeknek. A Külügyminisztérium, valamennyi érintett magyar külképviselettel együtt kiemelten kezeli a sakkolimpiára utazók vízumügyeit, az elbírálás folyamán pedig minden konzulunk, ahogy minden vízumügyben, a jogszabályok szerint jár el. A sakkolimpiával összefüggésben a vízumigényléshez minden szükséges információ és követelmény a szervezők részére időben átadásra került és jelenleg is megismerhető minden résztvevő számára.”

A szeptember 10-23. között zajló budapesti sakkolimpián a tervek szerint minden korábbinál több csapat vesz majd részt. A BOK Csarnokban megrendezendő eseményen a nyílt szekcióban 196, a nőknél pedig 184 csapat versenyez egymással.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.