Itthon hvg.hu 2024. szeptember. 04. 10:36

Feljelentették azokat a szavazatszámlálókat, akik Vitézy javára hamisan nyilatkoztak a fellebbezésnél

A választott és a megbízott szavazatszámláló bizottsági tagok hivatalos személynek minősülnek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a főpolgármesterekre leadott szavazatok újraszámlálása során, legalább 47 olyan nyilatkozat volt, amelyben azt állították a szavazatszámlálók, hogy azokat a szavazólapokat, ahol Vitézy és Szentkirályi neve mellett is volt X, az adott szavazókörben érvénytelennek minősítették – ám az újraszámlálás során kiderült, hogy az adott szavazókörben egyetlen ilyen típusú tévesen érvénytelennek minősített szavazat sem volt.

Mindezt akkor az Átlátszó adta hírül, egy olvasójuk közérdekű adatigénylése és annak elemzése nyomán. Az illető most továbbvitte az ügyet és a Társaság a Szabadságjogokért közreműködésével, feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

A választott és a megbízott szavazatszámláló bizottsági tagok hivatalos személynek minősülnek, ezért a rendelkezésre álló információk alapján az gyanítható, hogy hivatalos személyek ezen minőségükkel visszaélve abban működtek közre, hogy valótlan tényállításokat téve lehetővé tegyék a választási eljárásról szóló törvény szerinti jogorvoslati eljárás lefolytatását, így hozva előnyösebb helyzetbe egy jelöltet és járulékos társadalmi kárként rongálva a választási jogorvoslatokba vetett közbizalmat – olvasható a feljelentés szövegében.

Az Átlátszó felhívott néhány hamisan nyilatkozó szavazóbiztost, a beszélgetésekből pedig kiderült, hogy a Fidesztől keresték meg őket a nyilatkozattal, vagy a helyi Fidesz-irodában íratták alá velük a papírt, de olyan is akadt, aki a megkeresésre azt mondta, hogy nem emlékszik, hogy aláírt volna ilyen nyilatkozatot.  

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.