“A valaha volt leghosszabb ideje hivatalban lévő magyar kormányfő nem foghatja a kórházi klímák hiányát Kádár Jánosra vagy Gyurcsány Ferencre.” Ez a HVG ajánlója.
Megtalálta a Magyar Péter-féle kórházjárások ellenszerét a kormány: a politikailag megbízható szerkesztőségek vezetőinek fiókjában állítólag már közlésre várva bekészítetten ott sorakoznak azok az e-mailek, SMS-ek, amelyekben a Tisza Párt vezetője – akkor még Varga Judit igazságügyi miniszter férjeként – megkülönböztetett bánásmódot kér egy-egy egészségügyi ellátás igénybevételéhez.
Azt persze a kormánypropagandisták is jól tudják, nincs olyan magyar beteg, aki, ha komolyabb orvosi vizsgálat, netán műtéti beavatkozás indokolja, ne azon kezdene rögtön gondolkodni, kit ismerhet, akinek a közbenjárásával maga vagy hozzátartozója időben hozzájuthat a megfelelő kezeléshez. Ez a kijárós rendszer működött az átkosban, s jellemző ma is, amikor – évtizedeken át befizetett eü- és tb-járulékok ide vagy oda – jellemzően az kapja meg az őt időben és színvonalban amúgy állampolgári jogon megillető egészségügyi szolgáltatást, akinek vannak megfelelő kapcsolatai. Persze mehet a magánba is, ha van rá pénze.
A nagy ellátórendszerek lerohadása nem az Orbán-kormány bűne, a helyzetet csak örökölte, de a végzetes lerohasztására nincs mentsége.
A valaha volt leghosszabb ideje hivatalban lévő magyar kormányfő az országnak nyújtott két Marshall-segélynyi EU-támogatással maga mögött nem foghatja a kórházi klímák hiányát 4+14 év után Kádár Jánosra vagy Gyurcsány Ferencre.
Különösen nem, hogy eközben jutott pénz bőven túlárazott kormányzati épületek, mobilcég vagy a reptér megvásárlására. Ahogy azt az e heti címlapsztorinkban bemutatott vasúti káosz példája is mutatja, a közszolgáltatás ma csak a nevében szolgálja a köz érdekeit. A terület felelősét, Lázár Jánost még a Fanta narancstartalma is jobban izgatja. A nagy ellátó rendszerek a hatalomnak addig fontosak, ameddig – oligarcháin keresztül – pénzt tud kiszivattyúzni onnan. Az pedig, hogy – mint harsogják – csak a baloldal van tele korrupciós ügyekkel, szemenszedett hazugság. Legfeljebb a bűnüldöző szervek politikai szelekciót sem nélkülöző működése miatt tűnhet így – mutat rá konkrét példákkal Magyarország rovatunk Más zsebében a szálkát című cikke.
Nagyon elszántnak kell lennie annak, aki ilyen körülmények közt mégis politizálásra adja a fejét. Az se véletlen, hogy az üldözési mániától és egyéb kóros rettegésektől nemcsak közismert, de „kisemberek” tömegei is szenvednek – derül ki a fóbiák és mániák legfrissebb szakirodalmát ismertető Életmód rovatunkból. Ha pedig mindezekhez még a történelem is szállítja a kemény muníciót, abból születhetnek ugyan remekművek, de a kettétört életek attól még kettétörtek maradnak. Erről Szellem rovatunkban A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállítás apropóján írunk. A traumák pedig újratermelődnek: erről Világ rovatunkban a „furcsa háborúvá” váló orosz–ukrán harcok, illetve a Hezbollah és Izrael összecsapása kapcsán olvashatnak.
Annak a nemzetközi kísérletnek a pillanatnyi állásáról pedig, hogy legalább a tanítási órák alatt tartsuk távol a gyerekektől a rossz és olykor a jó hírek hordozóit, vagyis a digitális eszközöket, Tech + tudomány rovatunkban adunk helyzetjelentést. Mindenesetre van olyan magyar gimnázium (a budapesti Madách), ahol tiltás helyett inkább az okoseszközök okos használatát helyezik előtérbe (meg is lakolt érte az igazgató). Amibe az a kritikus gondolkodás is beletartozik, amely megóvhatja az egyetemre készülőket attól, hogy némán tűrjék azt a megalázást, amiben például a BME „gólyáinak” volt részük (lásd Tanított tehetetlenség című cikkünket). Nekik még hiányzott az az életből vett tapasztalatuk, amivel az ország legidősebb frissdiplomásának, e heti portréalanyunknak, Szegedi Dezsőnek 71 esztendő alatt volt szerencséje felvérteződni. ¬
