Itthon Bábel Vilmos - Martini Noémi 2024. augusztus. 28. 13:45

„Azt mondták, amint a kerítésen kívül vagyunk, elveszik a gyerekeinket” –  utcára tehetnek négy kárpátaljai menekült családot Tatán

Családonként havi 160 ezer forint pluszrezsit kellene a kárpátaljai menekülteknek azokért a szállásokért fizetniük, amit eddig ingyen kaptak. A múlt heti, Kocson kialakult helyzet után most Tatán tettek utcára családokat.

Augusztus 21-étől hatályos az a rendelet, amely szerint a magyar állam csak azoknak az ukrajnai menekülteknek juttat lakhatási támogatást, akik olyan régiókból jöttek, ahol aktív harcok folynak. Akik nem tudják a továbbiakban maguknak fizetni a szállást, utcára kerülnek. Kocson nemrég nagyjából 120 embert tettek ki egy panzióból, de országszerte közel 3000 embert érinthetnek a kilakoltatások.

Az egyik ilyen helyszín Tata, ahol a hvg.hu információi szerint négy kárpátaljai család él egy menekülteket elszállásoló épületben, van, aki hét gyerekkel. Két éve, az orosz–ukrán háború elől menekültek Magyarországra, azóta élnek a városban, családonként egy szobában alszanak. Azt mondják, a gyerekeket nem sikerült beíratniuk a helyi iskolába, mert azt mondták nekik, hogy betelt az iskola, nincs több hely.

Fazekas István

A rendelet bevezetése óta a szállásadó családonként havi 160 ezer forintért adná ki az épületet, plusz napi 800 forintot kéne fizetni fejenként a rezsire. Ezt az ott élők nem tudják kifizetni. Szerdán megjelentek a rendőrök és a gyámhatóság, nekik a tulaj azt mondta, péntekig még hajlandó elszállásolni a kárpátaljaiakat, utána viszont nem tud mit tenni.

„Azt mondták, amint a kerítésen kívül vagyunk, elveszik a gyerekeinket, mert utcán nem alhatnak” – mondta ottjártunkkor az egyik menekült.

A nők férjei már a háború előtt is Magyarországon dolgoztak, jelenleg is alkalmi munkából élnek, ebből etetik a gyerekeket, de a bérleti díjra ebből már nem telik. „Nekünk munkánk nincs, miből fizessük a bérleti díjat? Vissza Kárpátaljára nem akarunk menni, hát a nyomorba?”

Fazekas István

Arról semmi információt nem kaptak, hogy a Máltai Szeretetszolgálat, hasonlóan a Kocson utcára tett menekültekhez, segít-e majd nekik is szállást találni. Kerestük a máltaiakat, akik tőlünk értesültek a tatai helyzetről. Azt mondták, ha lesz dolguk vele, igyekeznek majd mindent megtenni, ők is esetről esetre reagálnak a kialakult helyzetre.

Amikor a menekültekkel beszélgettünk, megjelent a magát tulajdonosként azonosító férfi, aki azzal a szöveggel akarta stábunkat távozásra bírni, hogy „a magánterületről el lehet tolni a biciklit”. Az érintettek nem akartak sem felvételen, sem fényképeken szerepelni, azt hangsúlyozták, csak a szállásukat akarják rendezni.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 31. 19:30

Hetekre olajszagú lett a lakás, de megérte: elkészítettük a lusta ember házi chipsét

A világ kedvenc snackje, ami olyan faék egyszerűségűnek tűnik, hogy nem is gondolnánk, valójában mennyire bonyolult a tökéletesség elérése. Elmeséljük a modern chips történetét az ókori rómaiaktól, akiknek semmi közük nem volt hozzá, Kenji López-Altig, akinek annál több. Vajon érdemes volt belefogni a házi chipskészítésbe?