Itthon Balizs Benedek 2024. augusztus. 27. 10:49

Egy szolnoki szórakozóhelyen rejtett kamerát szereltek a vécécsészébe, nyomozni kezdett a rendőrség – videó

Az eszközt két lány vette észre, azt mondják, ha nem világít az ember a sötét vécében, észre sem lehet venni, hogy ott egy kamera.

Bejelentés érkezett a Szolnoki Rendőrkapitányságra, miután egy internetre kikerült videóból kiderült, hogy az egyik helyi szórakozóhely mobil vécéjébe rejtett kamerát helyeztek el – írja a Szoljon.hu. Az eszközt két fiatal vette észre, akik azonnal szóltak ezt követően a sorban állóknak.

A kamerát az egyik barátnőm vette észre, amikor benyitott a vécébe. Este volt, és telefonnal világított, így láttuk meg. Majd megnéztük, hogy van annyira sötét bent, hogy ha nem világít az ember, észre sem lehet venni

– mondta a lapnak az egyik fiatal lány. Elmondása szerint a szórakozóhely is értesült az esetről, a videót is megkapták, és úgy tudja, ismeretlen elkövető ellen megtették a feljelentést. 

A nyomozó hatóság jogosulatlanul vagy a céltól eltérő adatkezeléssel elkövetett személyes adattal visszaélés vétség miatt feljelentéskiegészítést rendelt el – közölte Sipos-Kácsor Andrea, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A cikkből az is kiderült, hogy az ilyen típusú bűncselekményt a büntető törvénykönyv egy évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.