Itthon hvg.hu 2024. augusztus. 21. 08:47

Gyurcsány hűtlen kezeléssel vádolja a kormányt, feljelentést is tesz

A volt miniszterelnök szerint 15 ezer család lakhatását lehetne megoldani abból a pénzből, amiből most a kormány irodákat vesz.

Disznóság, embertelenség, hűtlen kezelés, amit a kormány csinál. Ez utóbbi miatt feljelentést teszünk

– közölte szerda reggel a Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnököt az háborította ennyire fel, hogy „lakhatási válság közepén a kormány tengernyi irodaházat vásárol önmagának”, „miközben az a fiatal, akinek ha nem tudnak segíteni a szülei, annak esélye sincs saját lakásba költözni, a kormány magára költi a pénzt”.

A DK elnöke köztörvényes bűncselekménynek nevezte, hogy „a kormányfő családi, baráti köreihez tartozó befektetőktől a piaci árnál sokkal magasabban vásárolnak. Csak hogy jól járjanak a fiúk. Mert még mindig nem elég.” Szerinte 15 ezer család lakhatását lehetne megoldani abból a pénzből, amelyből most a kormány irodákat vesz.

A kormány irodavásárlásairól itt írtunk bővebben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.