Itthon hvg.hu 2024. augusztus. 09. 10:53

Videón, ahogy 140 rendőr csap le két drogot áruló családra

A kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnhálózatot 10 rokon futtatta, akiket kommandós rendőrök tartóztattak le az éjszaka közepén.

Még tavaly merült fel a gyanú, hogy Budapesten, Üllőn és Vecsésen kokaint árul egy csapat. Emellett kiderült az is, hogy a dílerek ketamint is értékesítenek.

A hálózatot egy 39 éves, D. Zsolt nevű budapesti férfi fogta össze, a rokonságból mindenkinek megvolt a feladata – írja a police.hu. Az egyik rokon, egy idős asszony üllői háza volt a drogok tárolásának és elosztásának a helyszíne, itt osztották el az árut, és ide jártak a dílerek is. A tagok a drogkereskedelemből éltek, budapesti és üllői lakóhelyeiken látogatta meg őket egy-egy kommandós csapat, amiről a police.hu videót is közölt.

Két drogdíler családot számoltak fel

140 rendőr csapott le egyszerre arra a tízfős társaságra, amely Pest vármegyében terített kábítószert.

A házkutatások során összesen több mint 200 darab 50 milliliteres ampullában ketamint, több mint 300 gramm kristályos anyagot, illetve emellett már kiporciózott paketteket, alufólia lapokat, több száz, korábban ketamint tartalmazó, üres 20 és 50 milliliteres műanyagüvegeket találtak. Összesen több mint 50 millió forint készpénzt, telefonokat és két gépjárművet is lefoglalt a rendőrség. A bűnszervezetből öt tagot bűnügyi őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Nyitóképünkön lefoglalt ketamin tartalmú ampullák, forrás: police.hu

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.