A Bálványosi Szabadegyetem panelbeszélgetésén szó esett támogató férfiakról, az egyedi, női gondolkodásmódról és arról, jó-e a nőknek a feminizmus. A politikusok nem támogatják a kvótákat, mégis, beszámolóik alapján ők is nap mint nap tapasztalják a hátrányos megkülönböztetést. Számos olyan problémát soroltak fel, melyek ellen a feministák küzdenek, ugyanakkor egyikük sem vallja magát feministának, sőt, egyikük például a mozgalom létjogosultságát is megkérdőjelezi.
Akárcsak a házasságban, a politikában is szükség van a női gondolkodásra, a Fideszben még sincs női kvóta, ez érzékeny téma a párton belül – mondta Csöbör Katalin kormánypárti képviselő A politika női szemmel című panelbeszélgetésén Tusványoson. A politikus szerint az a jó, ha a rátermettség dönt, az előrejutás ambíció kérdése. Az ellenzék látszólag támogatja a női kvótát, Miskolcon mégis visszaléptették a nőket – rótta fel Csöbör a vetélytársaiknak.
Csöbör Katalin beszélgetőpartnerei Kovács Elvira, a Szerbiai Képviselőház alelnöke és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja, Szilágyi Dóra Emese, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke és Balogh Lívia, az Ungvári Középszintű Szervezet és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke voltak. A moderátor Déri Stefi megafonos influenszer volt.
A nőkre szükség van, hiszen máshogy gondolkoznak, sokkal szociálisabb szemlélettel, egyeztek meg a megszólalók, akik azt, hogy feministák lennének, elutasították. Csöbör kiemelte, nem előnyöket szeretnének, csak részt venni a döntéshozatalban. A beszélgetés végén belátta, kvóta nélkül nincs előrelépés. Szilágyi sem a kvóta híve, de egy szükséges mankónak tartja, ami jó addig, amíg nincs változás ezen a téren. Azzal kapcsolatban, hogy a nők máshogy gondolkoznak, ismét elsütötte a háromkirályos poént. (Ha a Háromkirályok nők lettek volna, hasznosabb dolgokat vittek volna Józsefnek és Máriának, például babakelengyét, de lehet, hogy az istállót is kitakarították volna.)
A panelisták beszélgettek a női kvótákról, a férfiféltékenységről, arról, milyen nőként a politikában, a program elején pedig azon viccelődtek, hogy mintha a gyerekeik száma alapján ültették volna sorba őket, Baloghnak például három fia van. Balogh szerint a nők tényleg érzelmi alapon működnek, és ez olyan apróságokban is megmutatkozik, mint hogy az ünnepnapokon képeslapokat küldenek a többi politikusnak.
Azzal kapcsolatban, hogy mennyire nehéz a munkát és a háztartásvezetést összeegyeztetni, Csöbör elmondta, úgy érzi, nem maradt le semmiről. Fiatalon szült, vezetett vállalkozást, és most politikus. De az megérdemelne egy másik vitát, hogy jót tettek-e magukkal a nők, jó-e ez a fene nagy feminizmus – vetette fel. Minden fiatal hölgynek azt tanácsolja, szüljenek minél előbb. Kovács felhozta, azt szokták mondani, hogy egy nő akkor kezdjen politizálni, ha a gyerekei már felnőttek, és ráér. Ő terhesen is lelkesen dolgozott, de megkapta, menjen haza szülni. Balogh azt mondja, a férje támogatja, de azért először azt mondta neki, hogy ha ki vannak vasalva az ingei, akkor Balogh felőle annyit dolgozhat, amennyit akar.
Déri arról is kérdezte a résztvevőket, érzékelnek-e férfiféltékenységet ezen a pályán. Hát persze hogy találkozunk ezzel – mondta Csöbör. Az ő férje például azt mondta, neki kéne országgyűlési képviselőnek lennie hiszen okosabb. Erre csak annyit mondott, őt nem választanák meg. De más téren is érzi a különbségeket, a férfiak fizikai ereje és hangja például másfajta attitűdre kényszeríti, mégis otthon sokszor megkapja, hogy ő az őrmester.
Balogh azt érzi, sokszor dupla- vagy triplaannyi munkát kell végeznie, mint a férfiaknak, ha azt akarja, hogy komolyan vegyék. A munka iránti féltékenységet annyira nem igazán tapasztalja. Szilágyi sem, de ő nemcsak azzal küzd, hogy nő, fiatal kora miatt tapasztalatlannak tartják, és azt forszírozzák, hogyan kerülhetett ilyen pozíciókba.
A résztvevők többször kiemelték, hogy a férfiak támogatását kérik. A panelbeszélgetés végén külön megköszönték a jelen lévő „uraknak”, hogy eljöttek, és kitartóan végighallgatták őket, remélik, hogy nem kényszer hatására.