Itthon hvg.hu 2024. július. 21. 09:45

Pócs János szerint a kisfiút felrúgó karateedzőnek "volt egy gyenge pillanata, mint bármelyikünknek"

A fideszes képviselő az ATV-nek azt nyilatkozta, bár az edző tette védhetetlen, ő más embernek ismerte meg a férfit.

Röviden nyilatkozott az ATV-nek a kisfiút felrúgó jászberényi karateedzőről Pócs János. A város fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, az edző tette védhetetlen, ő más embernek ismerte meg a férfit.

“Nem véletlen, hogy megyei-, városi-, állami kitüntetéseket kapott, 35 év alatt 500 gyereket nevelt fel, köztük olimpikonokat”

-mondta Pócs, majd hozzátette, az ő ismeretei szerint soha semmilyen probléma nem volt a karateedzővel. Végül a következőképp summázott:

“Volt egy gyenge pillanata, mint bármelyikünknek.”

Pócs 1:43-tól nyilatkozik az ATV videójában:

Az utóbbi napokban sorra állnak elő egykori tanítványok, és arról nyilatkoznak, hogy az edző mennyire brutális módszerekkel oktatott, megalázta, fenyítette őket, egy, az arcát vállaló egykori tanítvány pedig arról beszélt, hogy a férfi megerőszakolta.

Az edzőt Orbán Viktor is elítélte pénteki rádióinterjújában. A férfi erre az RTL-nek azt nyilatkozta, sajnálja, hogy elveszítette a miniszterelnök bizalmát, és megfogadta, soha többé nem fog gyerekeket, illetve karatét oktatni. Utóbbira hivatalosan nem is lenne lehetősége, mert a karate szakszövetség örökre eltiltotta.

A férfi most külföldön tartózkodik, előre befizetett nyaraláson vesz részt a családjával, de az állítja, hogy áll a felelősségre vonás elé.

Hirdetés
Itthon HVG 2025. március. 28. 17:30

A gyömrői horrormenhely vezetője még azt is megszabta, ki mentheti meg tőle a szenvedő kutyákat

Korszakhatárnak is nevezhető annak a gyömrői állatmenhelynek az esete, ahová tucatnyi önkormányzattól hordták – közpénzért – a kutyákat, hogy aztán éhesen, szomjasan, betegen tengődjenek vagy éppen simán eltűntessék őket. Az állam itt is a túlterhelt civil szervezetekre tolta a munkát és a felelősséget, miközben rendszerszinten nem tartatják be a jogszabályokat és folyik ki a pénz, ezért is ment olyan jól a sintérbiznisz. Miért nem az állatkínzók szigorúbb büntetése a megoldás? Miért a külföldi szaporítók botrányos eseteit látjuk, miközben magyar szaporítók látják el az európai piacokat? Ha adakozunk és állatmentésre szánjuk az adó 1 százalékot, az jó helyre kerül vagy elviszik a kamu szervezetek és a pénzt tarháló állatmentő-celebek? A Fülke Extra aktuális részében az állatmentés anomáliáit beszéltük át Némedi Edinával, az Állatmentő Szolgálat munkatársával és dr. Kajó Cecília jogásszal.