A férfi megfogta a combját, és a nyakát csókolgatta, de a sértett ellökte magától, és visszautasította a közeledését.
Vádat emeltek egy tanár ellen, aki tavaly több alkalommal is megpróbálta egy kiskorú diákját rávenni arra, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele – közölte Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője. A Szentesi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a tanári feladataiból eredő kötelességeit súlyosan megszegő vádlottat.
Az egyik vármegyei iskolában tanárként dolgozó férfi a vádirat szerint 2023 januárjában – azzal az ürüggyel, hogy egy iskolai videót akar telefonon megmutatni neki – rávette a kiskorú diáklányt arra, hogy üljön be az autójába. Ekkor megfogta a combját, és a nyakát csókolgatta, de a sértett ellökte magától, és visszautasította a közeledését.
Ezután, tavasszal, többször is úgy intézte, hogy a tanórák ürügyén kettesben maradhasson a lánnyal, és ilyenkor közölte vele, nagyon vágyik arra, hogy intim kapcsolatba kerülhessenek, de a sértett újra és újra visszautasította.