Operációkat kellett elhalasztani az elromlott klíma miatt a Jánosban, a Péterfy Sándor utcai kórházban pedig a liftek nem működnek.
Több lift nem működik a Péterfy Sándor utcai kórházban, egy kerekesszékes nő azt mondta az RTL Híradónak, hogy emiatt az udvaron, egy betegszállító buszban vettek tőle vért. A János-kórház ortopédiáján eközben a klíma romlott el, a Híradó információi szerint több műtétet elhalasztottak. A kórházak karbantartásáért felelős főigazgatóság azt közölte: már javítják a klímákat, és addig is intézkedtek a hűtésről.
Már délelőtt vízzel hűtötték a kánikulában a Péterfy Sándor Utcai Kórház mentőbejáróját szerdán, egy betegszállító pedig arról beszélt a Híradónak, hogy az 5 emeletes épületben összesen 8 lift van, de egy ideje csak hármat tudnak használni. Egy beteg azt mondta: “két hete nincs lift a középső, 12-es portánál. Azt mondták, hogy még másfél hónapig nem lesz lift, mert nincs állítólag beszállító, aki a drótkötelet felszerelje”.
A kórháztól a Híradóval azt közölték, hogy a 10-es számú liftet már javítják, és közben 4 liftet is felújítanak az intézményben.
Mindeközben a János-kórház egy műtétre váró beteg arra panaszkodott, hogy az ortopéd-traumatológiai osztályon romlott el a légkondicionáló. Azt írta, több mint 6 óra várakozás után “jött a nővér, hogy nem biztos, hogy lesz műtét, mert nem működik a klíma a műtőben, ahol már 31 fok feletti hőmérsékletet mértek”. Szerinte a kórtermekben sem volt sokkal hűvösebb.
Estére derült ki, hogy nem javítható a meghibásodott klíma, ezért a heti ütemtervet törölték. A műtétre váró beteget hazaküldték, új időpontot pedig csak szeptemberre kapott.
A kórházak műszaki karbantartásáért felelő Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságtól azt írták a Híradónak, hogy a klíma “javítását haladéktalanul megkezdték”, és “ideiglenes műszaki megoldásokkal (…) intézkedtek a szükséges hűtés biztosításáról”.
A János-kórháztól azt válaszolták, hogy “a tervezett műtéteket elhalasztották”. A súlyos sérültek “felvételét és ellátását az Országos Mentőszolgálat koordinálja”.
Az RTL Híradó riportja: