Itthon hvg.hu 2024. július. 10. 13:32

Tisztulás a börtönben: tusfürdőt és mosogatószert is gyárthatnak a rabok a belügy rendelettervezete szerint

A BM kibővítené a fogvatartottak által előállítható termékek körét.

Hamarosan tusfürdőt, folyékony szappant vagy akár mosogatószert és ablakmosó folyadékot is gyárthatnak a magyar fogvatartottak. Legalábbis ezt tartalmazza az a belügyminisztériumi rendelettervezet, amely felkerült a kormány honlapjára.

Az, hogy a fogvatartottaknak kötelező dolgozniuk a magyar börtönökben, egyáltalán nem újdonság, sőt ezt törvény mondja ki. A rabok nemcsak a börtön fenntartását, karbantartását végzik, ők dolgoznak a mosodákban és a konyhákban is, valamint termelői, mezőgazdasági tevékenységet is végezhetnek a büntetés-végrehajtás gazdasági társaságainál.

A munkáért pénzt is kapnak, az előző évi minimálbér összegének „legalább egyharmadát”. Ezt haza is küldhetik, de félre is tehetik szabadulásuk utánra.

A börtönök mára lényegében önfenntartók, a gazdasági társaságok a többi között foglalkoznak állattenyésztéssel, növénytermesztéssel, vannak pékségeik, tésztagyáraik és egy vágóhídjuk is.

Azt, hogy a rabok milyen termékeket állíthatnak elő, egy belügyminiszteri rendelet szabályozza. A lista meglehetősen hosszú: a cipőtől a névjegykártyatartóig rengeteg termék szerepel benne. A BM rendelettervezete most ezeket bővítené ki: az új termékek között szerepelnének mosogatószerek, ablaktisztítók, folyékony szappanok, hintőporok és tusfürdők is.

Címlapképünkön a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet X. kerületi épülete.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2025. március. 03. 17:30

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Donald Trump elnök éppen az amerikai dominanciájú globális kereskedelmi rendszer alapjait támadja, amikor 1939 óta nem látott csúcsra emeli az importra vonatkozó összesített vámtarifát. Az elnök egyértelmű célja visszahozni az USA-ba a gyártást és erősíteni a hazai piac szerepét, ám mindennek ára van, ami hosszabb távon akár a dollárt és az amerikai gazdaságot is gyengítheti.