Itthon hvg.hu 2024. július. 05. 14:57

Itt az ötödik: a spanyol VOX is csatlakozott Orbánék európai frakciójához

Kettő még mindig hiányzik, de a miniszterelnök szerint hétfői alakuló ülésükön fény derül a többi tagra is.

A spanyol VOX elhagyja az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportját, és belép a Patrióták Európáért frakcióba – írta közleményében a párt elnöke, Santiago Abascal. Ezzel az ötödik párt döntött az Orbán Viktor kezdeményezésére létrehozott frakció mellett, újabb hat európai parlamenti képviselővel gazdagítva a csoportot.

Közleményükben azt írták, megmarad erős barátságuk Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, az ECR vezetőjével és a Fratelli d’Italia nevű pártjával. Kilépésük ennek ellenére súlyos veszteség az európai konzervatívoknak.

A csatlakozást megerősítette Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is, aki Madridban találkozott Abascallal.

Santiago Abascal és Orbán Viktor között régóta jó a viszony, a spanyol pártelnök utoljára tavaly járt Magyarországon, és Novák Katalin volt köztársasági elnök is ápolta a jó kapcsolatokat a két ország között. Madridban nemrég az Alapjogokért Központ is irodát nyitott, amelynek irodavezetője Farkas Vajk, Novák egykori kommunikációs igazgatója lett.

Orbán Viktor múlt vasárnap jelentette be a Patrióták Európáért létrehozását Bécsben, rajta kívül az Andrej Babis volt cseh miniszterelnök vezette ANO és az Osztrák Szabadságágpárt (FPÖ) van az alapító tagok között. Nem sokkal később a portugál Chega is bejelentette csatlakozását.

Egy új európai képviselőcsoport létrehozásához hét országra és összesen 23 képviselőre van szükség – ez utóbbi már megvan. A kérdés az, hogy mely pártok fognak még csatlakozni. Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában erre csak annyit válaszolt, hogy hétfőn tartják az alakuló ülésüket, akkor minden kiderül.

Elemzők szerint a legnagyobb kérdés, belép-e a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés. A Financial Times és a Bloomberg információi szerint ennek minden esélye megvan, Le Pen eddig csak a francia választások miatt maradt a háttérben, amelynek első fordulóját pártja fölényesen nyerte, és amelynek a második fordulóját most vasárnap tartják.

Ha Le Pen valóban csatlakozik, akkor az minden bizonnyal a jelenlegi Identitás és Demokrácia (ID) frakció végét jelenti, és átstrukturálja a teljes európai jobboldalt.

Hirdetés
hvg360 Galicza Dorina, Szabó Yvette 2025. március. 29. 07:00

Nincs baj a melegekkel, ha pénzt hoznak – Orbán Ráhel is támogatta a pink turizmust

A szexuális kisebbségekhez tartozó emberek akkor jöhetnek Magyarországra és akkor szerepelhetnek a nyilvánosságban, ha azzal Orbán Viktornak vagy családjának hajtanak hasznot. Mi történik a néhány évvel ezelőtt indított Pink Budapest kezdeményezéssel most, hogy a választásra készülő kormány felcsavarta a homofóbiát nemcsak a szavak, hanem a konkrét intézkedések szintjén is?