Itthon hvg.hu 2024. június. 25. 10:34

Négy hónapig honlap és telefonszám nélkül működött a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Az állami pénz viszont ömlik Lánczi Tamásékhoz.

Május végén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) elnökéhez fordult a 24.hu a februárban létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal átláthatatlan működése miatt, erre a hírportál szerint hirtelen lett egy honlapja a szervezetnek.

„A hatóság 2024. június tizedikén észlelte, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal saját honlapját, a https://szuverenitasvedelmihivatal.hu oldalon elindította, amelyen a Közérdekű adatok menüpont alatt tekinthető meg a központi államigazgatási szerv általános közzétételi listája” – írta a 24.hu-nak Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke. Az elnök ezzel gyakorlatilag jelezte, hogy az állami szerv végül eleget tett az információs jogról szóló törvény előírásainak, így nem kell eljárnia vele szemben.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal azonban több mint négy hónapig működött úgy, hogy se honlapja, se nyilvános telefonos elérhetősége nem volt, nem lehetett tudni, hányan dolgoznak ott, de azt sem, hogy kik a vezetői, leszámítva természetesen Lánczi Tamást. A 24.hu jelezte: hiába írtak az egyetlen megadott e-mail-címükre, hiába igyekeztek arra rábírni az Országházat, hogy kapcsolják az épületben működő hivatalt, elérhetőséget sem tudtak hozzájuk adni. Annak ellenére, hogy februárban 48,3 millió, márciusban százmillió, májusban pedig már 1,6 milliárd forintot csoportosítottak át a hivatal dologi kiadásaira.

Miután a 24.hu jelzett a NAIH-nak, kiderült, hogy Lánczinak két helyettese van, Berzi Gergely és Szablics János. A többi vezetőről viszont még mindig nem tudni semmit. Kiderült az is, hogy március végén 26-an dolgoztak a hivatalban, és volt egy olyan vezető is, akinek a juttatásaira már 7,7 millió forintot fizettek ki, a 25 további alkalmazott bérköltsége pedig a március 31-i állapot szerint 34,3 millió forint volt.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalról itt írtunk bővebben:

Nem tesz le a Szuverenitásvédelmi Hivatal arról, hogy titkokat húzzon ki az ügyvédekből

Megjött az étvágya a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak: azt szeretné, hogy még az ügyvédek titkai se maradhassanak rejtve előtte.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.