Hatalmas támogatottsággal szavazták be a Tisza Párt tagjait.
Gratulálok az Európai Néppártnak, hogy felvették Magyar Pétert és társait az EPP képviselőcsoportjába. Ez az ember arról ismert, hogy 17 évig súlyosan bántalmazta a feleségét. Ez az út az európai értékek magán- és közéletben való érvényesítéséhez – írta X-oldalán Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője.
Az EPP kedden jelentette be, hogy 14 új taggal, köztük a Tisza Párt képviselőivel bővül a pártcsalád. Információink szerint hatalmas többséggel, 97 százalékos támogatottsággal szavazták be a Tisza Párt tagjait. A hvg.hu kérdésére Magyar elmondta, négyen szavaztak ellene, de ezt nem akarta kommentálni, mint ahogy arra sem válaszolt, hogy beül-e az Európai Parlamentbe. Kedd esti bejelentéséből azonban kiderült, hogy felveszi a mandátumát.
Ennek hatására az is biztossá vált, hogy a KDNP kilép az Európai Néppártból és annak frakciójából. A kisebbik kormánypárt szerint „az EPP – ahova mostanra jutott – és Magyar Péter morálisan egymást minősítik”.