Hölvényi György korábban azt mondta, hogy az új jobboldali erő képviselőinek megjelenése nem okozna változást a tagságukban.
Hamarosan kiderül, hogy kinek erősebb az álláspontja: Gulyás Gergelyé vagy Hölvényi Györgyé (képünkön), aki az Európai Néppárt (EPP) egyetlen KDNP-s képviselője.
Gulyás ugyanis a kormányinfón kijelentette: elképzelhetetlennek tartja, hogy a KDNP és a Tisza Párt egy frakcióban üljön az Európai Parlamentben, míg korábban Hölvényi azt nyilatkozta a Euronewsnak, hogy nem okozna változást a tagságukban, ha a Tisza Párt hét EP-képviselője beülne a soraikba.
Hölvényi ugyanakkor azt is közölte, hogy két különböző folyamatról van szó, ugyanis az, hogy egy párt beül az EPP frakciójába, nem jelenti azt, hogy egyben csatlakozik is a pártcsaládhoz, hiszen az „egy másfajta és lényegesen hosszabb folyamat”.
Hölvényi György a Fidesz–KDNP EP-listájának ötödik helyéről jutott be a vasárnapi választások után az Európai Parlamentbe, meglátjuk majd, hogy volt-e üzenetértéke Gulyás kormányinfós kijelentésének. Bár ehhez előbb fel kell vennie az EPP-nek a Tiszát a frakciójába, erről a Néppárt valamikor június közepén dönthet.