Itthon hvg.hu 2024. május. 30. 08:06

Rollerező gyerekekre ripakodott rá, majd fémrúddal ütötte meg az értük kiálló apjukat

A férfi korábban már állt bíróság előtt.

Garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emeltek egy kiskunfélegyházi férfival szemben, mert fémrúddal ütött meg egy apát, aki azért csengetett be hozzá, hogy számonkérje rajta, amiért korábban indulatosan rászólt a háza előtt rollerező gyerekeire. Az eset 2023. augusztus 16-án történt.

A vádirat szerint amikor az apa megjelent az otthonánál, a férfi a vita hevében bement a házba, magához vett egy kb. 54 cm hosszú, 2 cm széles tömör fémrudat, majd azzal az utcán várakozó férfi feje irányába ütött. Mivel védekezésképpen felemelte az egyik kezét, így támadója azt találta el. Az ütés következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, valamint a karórája összetört.

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség közleménye szerint a vádlott korábban már állt bíróság előtt, és éppen próbaidőn volt, amikor a tettét elkövette.

Az ügyészség a próbára bocsátás megszüntetése mellett a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.