Itthon hvg.hu 2024. május. 16. 13:29

700 ezer forintos kárt okozott egy férfi, aki nem kapott cigit a mentőben

Az ügyészség három év felfüggesztettet kér rá.

Tavaly májusban vert szét egy mentőautót egy férfi Szegeden azután, hogy nyugtatókra ivott alkoholt – számolt be az RTL híradója. Az elkövetőhöz járókelők hívtak segítséget, amikor rosszulléte miatt egy bicikliútra feküdt le, útban a sürgősségire pedig a férfi cigarettát kért a mentősöktől.  

Amikor közölték vele, hogy nem adnak neki, és a mentőben amúgy sem dohányozhat, dühöngeni kezdett, a kórház bejáratánál pedig szidalmazta az ápolót és köpködött. A férfi felemelt ököllel indult meg a mentős felé, aki rácsukta a jármű ajtaját, így törni-zúzni kezdett, és az ablakon hajigált ki tárgyakat, összesen 700 ezer forintos kárt okozva. 

Az ügyészség rongálás és hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat. Ha a férfi az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, három év felfüggesztettet kaphat, valamint az okozott kárt is meg kell fizetnie. 

Nyitóképünk illusztráció.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.