Itthon hvg.hu 2024. május. 09. 07:55

A Cseppkő Gyermekotthonból egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, velük fürdött, aludt, és szájon csókolta őket

A férfi priusz nélkül távozhatott az otthonból, most bárhol dolgozhat. Az intézmény igazgatóját pedig fideszes javaslatra később kitüntették.

Két kislányt rendszeresen hazavitt egy nevelő a Cseppkő Gyermekotthonból, az intézményben dolgozók pedig arról is tudtak, hogy a férfi rendszeresen ölbe veszi és szájon csókolja a lányokat, előfordult, hogy velük fürdött, vagy az ágyukban aludt – derül ki a Népszava által, közérdekű adatigénylés útján kikért dokumentumból.

Az otthonban történt furcsa esetekről beszámoló, külső szakértők által jegyzett jelentés 2011 februárjában készült. A jelentésből többek között az is kiderült, hogy a kislányokat molesztáló nevelő közös megegyezéssel távozott, ellene fegyelmi eljárás nem indult, a rendőrség pedig bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást, tehát

az illetőnek nincs priusza, és semmi sem akadályozza meg abban, hogy ismét gyerekek közelében dolgozzon.

A főváros egyébként azt követően indított vizsgálatot az otthonban, hogy a Cseppkő lakói közül ketten meghaltak. 2010 novemberében az otthon egyik szobájában egy felügyelet nélkül maradt hároméves kisfiúra ráborult egy szekrény. A gyermek később belehalt súlyos sérüléseibe. Egy 13 éves lány holttestére pedig a Millenáris Parkban találtak rá, ő feltehetően túladagolta magát. Ezek után derült ki, hogy az otthon egyik nevelője rendszeresen hazavisz egy 7 és 8 éves kislányt az intézményből.

A férfi csoportvezető, tehát egyfajta főnök volt, és a hierarchiában alatta állók nem kérdőjelezték meg a cselekedeteit

– mondta akkor Csókay László, a Fővárosi Önkormányzat ifjúságvédelmi osztályvezetője azzal kapcsolatban, hogy miért történhetett ez meg rendszeresen ilyen sokáig.

A 2011-es jelentésben a szakértők azt írják, hogy az intézmény különböző módokon próbálta hátráltatni a vizsgálatot. A jelentés által idézett egyik dolgozó szerint „foglalkozás nem történik, csak megőrzés”. A szakértők többek között azt is megállapították, hogy „a csoportok többségében nem nagyon találkoztunk családpótló, melegséget árasztó kellemes együttlétekkel”.

Ennek ellenére az otthon igazgatója, Herczeg Krisztián később a fideszes Láng Zsolt felterjesztésére Bárczy István-díjat kapott.

„Szociális, gyermekvédelmi területen a gyermekek érdekeit szem előtt tartva végzi munkáját. Mottója: családi nevelést pótló gondoskodásban részesíteni a hozzájuk kerülőket. Herczeg Krisztián munkáját az alaposság, az odaadás és felkészültség jellemzi” – Láng Zsolt ezekkel a szavakkal terjesztette fel Herczeget ugyanarra a díjra, amit a bicskei otthon pedofil igazgatója is megkapott.

A Népszava megjegyzi, hogy korábban pedig Herczeg Krisztián tüntette ki Lángot Dr. Populás Antal-díjjal, mondván: „bizonyította az otthonhoz és annak lakóihoz, nevelőihez való pozitív hozzáállását”.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.