Itthon hvg.hu 2024. április. 25. 13:19

Gulyás Gergelyt is kihallgatta tanúként az ügyészség

A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel nyomán Varga Judit után Gulyást is beidézték.

Schadl-Völner-ügy
Friss cikkek a témában

Két héttel ezelőtt azt mondta Gulyás Gergely a kormányinfón, hogy nem hallgatta ki az ügyészség a Magyar Péter-féle hangfelvételek alapján zajló nyomozásban, csütörtökön pedig a Blikk kérdésére válaszolva a kormányinfón elmondta, hogy azóta kihallgatták. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondása szerint a múlt héten idézték be tanúként, vallomásában pedig „nagyjából ugyanazt mondta”, amit korábban nyilvánosan is elmondott.  

Mint ismert, a hangfelvétel egy Varga Judit és Magyar Péter közötti beszélgetést rögzít, amelyben a korábbi igazságügyi miniszter többek között arról beszélt, hogy Rogán Antalék belenyúltak a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagaiba, és a rájuk nézve kellemetlen információkat kihúzták belőle. Néhány nappal azután, hogy Magyar vallomást tett az ügyészségen, meghallgatták Varga Juditot is, erről azonban az ügyészség nem árult el részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva.

Gulyás korábban azt mondta, megalapozatlan feltételezés, hogy belenyúltak az iratokba, ráadásul lehetetlen is az ügyészségi iratokat manipulálni. Csütörtökön hozzátette, az elhangzottak egy súlyos bűncselekményt írnak le, amely ügyében az ügyészség a lehető leglelkiismeretesebben és teljeskörűen folytatja a nyomozást. 

Hasonlóan nyilatkozott az ügyben korábban Lázár János építési és közlekedési miniszter is, aki szintén elképzelhetetlennek tartja, hogy bárki hozzáfért volna a nyomozati anyaghoz, Varga Judit pedig vagy tévedett, vagy hülyeséget beszélt, de mindenesetre „zavarosan vagy összevissza beszélt, ami egy miniszter részéről nem helyes”.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.