Itthon hvg.hu 2024. április. 11. 18:07

Szentkirályi Alexandra a Fidesz új budapesti elnöke

Láng Zsoltot váltotta.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség budapesti választmányának elnöksége csütörtöki ülésén Szentkirályi Alexandrát választotta meg a párt budapesti elnökének – derült ki a Fidesz sajtóközleményéből. Ennek megfelelően már most a Fidesz főpolgármester-jelöltje a párt budapesti elnöke.

Nem olyan rég, tavaly október 19-én tartott utoljára tisztújító ülést a budapesti Fidesz, ahol két évre, egyhangúlag választották újra Láng Zsolt fideszes parlamenti képviselőt, korábbi II. kerületi polgármestert, ám a két évre tervezett ciklusa fél év után véget ért.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.