Olyan erős volt a békásmegyeri tiltakozás, hogy inkább visszavonják a kezdeményezést. Korábban a Mazsihisz is visszavonulót fújt egy újlipótvárosi iskola ügyében.
Mégsem veszi át az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által fenntartott Milton Friedman Egyetem a Békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumot – tudatta közleményében az egyetem.
Mint írják, az átvételi folyamat fontos lépéseként a gimnázium igazgatója szerda délutánra konzultációt szervezett, ahol a szülők először ismerhették volna meg az egyetem elképzeléseit. Az átvételt ellenzők azonban petíciót indítottak, illetve a megbeszélés idejére a helyszínen köztéri tüntetést is szerveztek. Ezért az egyetem lemondja a szerdai találkozót.
„Egyúttal visszavonjuk az átvételre vonatkozó kezdeményezésünket, amit a mai nap során hivatalos formában is eljuttatunk az Észak-budapesti Tankerületi Központhoz” – írják.
Korábban a Mazsihisz sem járt sikerrel egy iskolaátvételnél. A hvg.hu írta meg először azt a tavalyi sztorit is, hogy át akarta venni a XIII. kerületi Herman Ottó Általános Iskola fenntartását a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) belső egyházi jogi személye. A tantestület azonban nem támogatta a fenntartóváltást, és a diákoknak is csak egy kis része állt a kezdeményezés mellé.