Itthon hvg.hu 2024. február. 10. 21:10

Orbán még nem szólalt meg Novák lemondása óta, de a Megafon reakciói sejtetik, mit mondhat majd

Felelősségteljes döntés és bezzeg Gyurcsány.

Alig telt el náhány óra azóta, hogy Novák Katalin bejelentette, lemond államfői posztjáról, a Megafon influenszereinek Facebook-oldalát máris elárasztották az erről szóló bejegyzések. Nagyjából ugyanazt mondják, mint Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, így már elég jól körvonalazódik, milyen narratívával tálalja majd a kormánypárt két legfontosabb női politikusának és második államfőjének bukását.

Novák és Varga vállalták a felelősséget, ezzel szemben a baloldal erre képtelen"

Nagyjából így foglalható össze a kormánypárt szócsöveinek mondanivalója, Deák Dániel miután meghatónak nevezte Novák Katalin beszédét, hozzáfűzte, a frissen lemondott államfőben "több méltóság és felelőpsségvállalás van egyedül, mint a teljes baloldalban". Nem sokkal később pedig próbálta elterelni a témát a Fidesz eddigi egyik legkínosabb botrányáról azzal, hogy megkérdezte, mikor vállal felelősséget Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely. Azt már nem részletezi, pontosan mire gondol, csak annyit mond, "lenne miért".

Bohár Dániel odaáig ment, hogy megköszönje a példamutatást annak a köztársasági elnöknek, aki azután mondott le, hogy egy pedofil-ügy eltussolásának kísérletéért jogerősen elítélt férfinek adott kegyelmet. "Novák Katalin mindennél jobban szereti a hazáját, ezt egy baloldali politikus sosem fogja megérteni. A balosoknak csak a hatalom számít, amiért képesek a saját országukat is elárulni" – írja az influenszer. Egy másik posztban pedig már Dobrev Klárába és Gulyás Mártonba száll bele amiatt, mert az elnöki pozíció jövőjével kapcsolatban szólaltak meg, de a "sunnyogó" Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről is közölt képet.

"Fájdalmas de felelősségteljes döntés. Vajon a baloldalon is látunk ilyet?" – sajnálkozik Déri Stefi, egy másik bejegyzésben pedig azt írja, az ügy legfőbb tanulsága az, hogy "a jobboldalon mindennek megvan a maga következménye".

Mindeközben feszült várakozás övezi azt, kommentálja-e Orbán Viktor egykori minisztere(i) szombat délutáni bejelentéseit, a miniszterelnök azonban egyelőre, úgy tűnik, stratégiai hallgatásba burkolózott. Arról, hogy mit gondol a történtekről, kérdéseket küldtünk sajtófőnökének, Havasi Bertalannak. Ha válaszol, arról be fogunk számolni.

Hirdetés