Az Országgyűlés munkáját jegyzőként is segítette.
75 éves korában meghalt Tóth Gyula, az MSZP korábbi országgyűlési képviselője és dombóvári elnöke.
1948-ban született Dombóváron, majd itt szerzett dízelmozdony-lakatos, majd mozdonyvezetői szakképesítést. 1974-ben a debreceni Tanítóképzőn népművelő-könyvtáros szakon diplomázott. 1980-ban másoddiplomázott, művelődéspolitikai szakon - írja honlapján az MSZP.
Az MSZP tagjaként országgyűlési képviselői mandátumot szerzett 2002-ben majd, 2006-tól további négy évre a parlamenti frakció munkáját segítette képviselőként. Az Országgyűlés munkáját jegyzőként is segítette.