Itthon hvg.hu 2024. január. 22. 13:55

A gödi civilek bíróságra viszik az akkugyár ügyét

Per indult a Samsung-gyár környezethasználati engedélye ellen.

A Göd-ÉRT Egyesület bírósághoz fordult a gödi Samsung-gyár tíz évre szóló, tavaly év végén kiadott környezethasználati engedélye ügyében – számolt be róla az Átlátszó.

A civilek szerint a gyár működése sem a hazai jogszabályoknak, sem pedig az európai környezetvédelmi előírásoknak nem felel meg, ezért a már kiadott engedély visszavonását kérik a bíróságtól.

A szervezet számos ponton kifogásolja a kiadott engedélyt, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a környezetvédelmi hatóság nem kötötte az engedély kiadását az évek óta fennálló és lakossági panaszokat okozó zajszennyezés megszüntetéséhez. Mindössze egy újabb, sorban a harmadik zajcsökkentési intézkedési terv végrehajtását írták elő a Samsung-gyár számára azzal, hogyha a zajszint még ezek után is túl magas lesz, további, utólagos zajcsökkentéseket kell végrehajtania. Mindez azonban ellentétes a jogszabályi előírásokkal, melyek eleve nem teszik lehetővé több, egymást követő zajcsökkentési intézkedési terv elfogadását.

Keresetében az egyesület azt kéri, hogy a tisztázatlan kérdések miatt a bíróság írja elő független igazságügyi környezetvédelmi szakértő által készítendő szakvélemény benyújtását. Ezenkívül a civilek az engedély ügyében zajló jogvita idejére a Samsung-gyár környezethasználatának megtiltását – vagyis a tevékenység felfüggesztésnek elrendelését – kérik a bíróságtól.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.