Ahol Karikó méltatásáért fújolás jár, és akiknek Toroczkai sem elég kemény Izrael-ügyben. Nosztalgiaesten sztorizgattak órákon át a Mi Hazánk irodájában és szervezésében a rendszerváltás utáni első jobboldali radikális pártról és vezetőjéről azok, akik még ismerték Csurka Istvánt, vagy közük volt a MIÉP-hez. Zsidó- és LMBTQ-lobbi, nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk, népek Krisztusa, Palesztina.
“Fiam, a világ legerősebb lobbija a zsidólobbi” – mondta Csurka István a fiatal Toroczkai Lászlónak, amikor az egy jó hangulatú borozgatás alkalmával a szabadkőművesekről kérdezte, legalábbis a Mi Hazánk pártelnökének elbeszélése szerint. Toroczkai ma már nem értene egyet Csurkával, szerinte az egykori MIÉP elnök halála óta teret nyert ugyanis az LMBTQ-lobbi.
Egy MIÉP-emléktalálkozón vagyunk, és éppen Toroczkai történeteit hallgatjuk az egykori radikális pártról és vezetőjéről. A találkozót a Magyar Igazság és Élet Pártja Ifjúsági Tagozatának egykori elnöke, ma a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, Novák Előd szervezte szombatra, a helyszín a Bartók Béla (egykor Horthy Miklós!) út 96. szám alatti, valamikor MIÉP-, ma már Mi Hazánk-iroda. Novák a meghívóban azt írta, “ezen a napon újra MIÉP-zászló fog lobogni ott”, és “aki tud, hozzon MIÉP-es relikviákat!”, a helyszín ennek megfelelően úgy néz ki, mint egy bocskaiba öltöztetett, ablaktalan általános iskolai osztályterem.
Különösebb apropója nem volt a szellemidézésnek, Novák többször is elmondta ugyan, hogy azért választotta ezt a dátumot, mert Vízkereszt van, ráadásul épp ezen a napon adták vissza a Szent Koronát az amerikaiak, de nehéz nem arra gondolni, amit Novák viszont nem említett: választások is lesznek. Márpedig hiába népszerű a Mi Hazánk a fiatalok között, ezt egyébként büszkén hangoztatták is a délután folyamán, nem árt a Csurkán edződött nyugdíjasokat és a régi bajtársakat is emlékeztetni, ki viszi tovább a szellemi örökségét. A találkozóra egy kicsit a kormányközeli média is rásegített, Novákot felkereste a Mandiner, a hosszú interjú egy nappal az esemény előtt jelent meg, “Terítéken Csurka István öröksége, az SZDSZ-es emléktalálkozó megszervezését pedig inkább meghagyná Fodor Gábornak és Vona Gábornak a Mi Hazánk alelnöke” címmel.
Az emléktalálkozót úgy hirdették, hogy “jelen lesz a párt hat egykori országgyűlési képviselője és számos prominense az értelmiségi holdudvarból is, sőt, egy asztalhoz ül a rendszerváltás utáni nemzeti radikalizmus eddigi három pártja, a MIÉP, a Jobbik és a Mi Hazánk alapító elnöke: Horváth Lajos, Kovács Dávid és Toroczkai László, akik mindhárman a MIÉP politikusai voltak”. Novák a meghívóba is beleírta, és az összejövetelen is elismételte, hogy három párt sikeres parlamentbe juttatásában vett részt, és "nagyon bízom benne, hogy többé nem kell a nulláról újrakezdeni”.
A nemzeti radikalizmus testszagú szuterénjébe annyian próbálták meg bezsúfolni magukat, hogy a szervezőknek ki kellett tenniük egy sátrat az ajtó elé, hogy azok, akik kívülről hallgatják a beszédeket, ne ázzanak el a szakadó esőben. Novák Előd felvezető beszédében elmondta, hogy sem az elvei, sem a mobilszáma nem változott, mióta belépett annak idején a MIÉP Ifjúsági Tagozatába, és igazából ugyanazok a fájlok vándoroltak a számítógépén, amikor a különböző új jobboldali pártok alapszabályait kellett megfogalmazni az évek alatt. Ő is, és Toroczkai László is leginkább ezt próbálták hangsúlyozni felszólalásaikban:
a Mi Hazánk a MIÉP szellemi örökségét viszi tovább, aki valamikor a MIÉP-re szavazott, most otthonra lelhet a Mi Hazánk Mozgalomban.
A teremben az átlagéletkor bőven 60 fölött lehetett, Novák hosszan sorolta azokat, akik egészségügyi okokból nem tudtak eljönni, vagy “már a mennyországból hallgatnak most minket”. Elsősorban Csurka Istvánra kell itt gondolni, akit emlegettek váteszként, tanítómesterként, művészként, de a szuperlatívuszok közé be-becsúszott néha egy kiszólás, amiért kiegyezett ezzel meg azzal, meg hát sokaknak volt vele vitája, “de ezt most tegyük félre, nem ezért vagyunk itt”. Csurkáról mindenkinek volt egy jó sztorija, ezekben a történetekben általában helyet kapott egy vagy két üveg erős vörösbor, a felesége, Gizella, és egy öblös Csurka-idézet.
Például így: “Egyszer megkérdezték tőle, ha nem bízik a bankokban, mégis hova rakja a pénzét, ha összejön egy kis megtakarítása. Azt hitték persze az újságírók, hogy ezzel most jól sarokba szorították, mire Csurka: »Hát elmegyek vele a lovira!«” Taps, általános derültség a teremben. Egy ponton szót kapott Tóth Máté “energiajogász”, ebbéli minőségében a HírTV rendszeres vendége. Novák Előd pazar poénjával élve “energikus hozzászólásában” hosszan méltatta a “messzebbre ható” Csurkát, aki “megtermékenyítette Magyarországot”.
Az együvé tartozás érzését megteremtendő Toroczkai László is ehhez a recepthez nyúlt, tehát múltidézés, vagyis ő és a MIÉP története, aztán egy közös sztori Csurkával, a végén pedig egy idézet. Ez persze a gyakorlatban nem ilyen egyszerű, a pártelnök az a fajta rétor, aki mindig hangsúlyozza, nem szeretne hosszan beszélni, meg hát más is kapjon szót, “nem akarom feltartani Önöket/Titeket” (ezt következetesen így, tehát egyszerre tegez és magáz), aztán az ember azon kapja magát, hogy Ásotthalmon vagy Angolán van Toroczkai László valamelyik történetében, és fogalma sincs, hogyan került oda.
Mindenesetre elmesélte, hogyan csatlakozott a MIÉP-hez, ellenállva a kísértésnek, hogy a TV2 nagy médiaszemélyiséget csináljon belőle, feltéve, ha elfelejti ezt az egész “nagymagyarkodást”, elmesélte a cikk elején idézett sztorit a borozásról, hogy először Csurka javasolta neki, hogy változtassa a nevét Tóthról Toroczkaira, végül pedig egy hosszú, és még hosszabban elmondott Csurka-idézettel zárt, kulcsszavak: magyarság, népvándorlás, viharosan szaporodó színes bőrűek, nemzetközi nagytőke, Trianon, üldözés, “nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk”.
Csurka már nem élhette meg sem az LMBTQ-lobbi előretörését, sem a díp sztétet, “azóta a cigány-magyar arány is sokkal rosszabb” – lamentált Toroczkai. A pártelnöktől hangzott el az esemény tételmondata is: “Az ember megöregszik, és én politikai értelemben mindenképpen azt érzem, hogy megöregedtem. De jó érzés tudni, hogy annyi éven át mindig a jó oldalon álltunk, és mindig az igazságot képviseltük”.
Ezután eltelt körülbelül két és fél óra azzal, hogy egymásnak adták a mikrofont az egykori MIÉP-esek, hogy se eleje se vége beszédeket mondjanak a régi szép időkről, és amikor az ember már azt hitte, vége van, és Novák Előd azért veszi magához a mikrofont, hogy mindenkinek megköszönje a részvételt, odaadta még valakinek, hogy az elkezdje újra a Szovjetunió felbomlásától, “ipari kazánokat javítottam egy német haverommal a 90-es években…”. Toroczkai László és Novák Előd pedig csöndben ült és figyelt.
Végig ott volt a teremben Budaházy György is, de nem szólalt fel, nem akart szerepelni, csak állt és figyelt. Budaházy egyfajta szakralitás lett a radikális oldalon, mióta Novák Katalin kiszabadította a börtönből (hogy ez miért állt érdekében a Fidesznek, azt több cikkben elemeztük, például itt), az egybegyűltek egymással versengve próbáltak meg közel kerülni hozzá, egy szelfire, vagy csak pár szót váltani. A felszólalók közül egyedül Toroczkai köszöntötte, vastapsot kapott.
Az egészen addig fegyelmezetten egyetértő közönségnél a negyedik órában szakadt el a cérna, amikor az egyik felszólaló valamilyen megmagyarázhatatlan okból kitért Karikó Katalin tudományos érdemeire. Bekiabálást, hurrogást kapott érte, hamar vissza is ült a helyére. Nem sokkal utána egy fekete-fehér palesztin sálat, kufiját viselő férfi számonkérte a Mi Hazánkon, hogy miért nem állnak ki határozottabban a palesztinok mellett és Izraellel szemben: “Trianon után mondták, hogy a népek Krisztusa Magyarország, de ez ma már nem igaz, mert 1948 óta a népek Krisztusa Palesztina”. Ugyanezt a kérdést feszegette korábbi felszólalásában ifj. Hegedűs Lóránt horthysta református lelkész, de ő még nem rótta fel külön a Mi Hazánknak, hogy nem elég kemények. Az indulatok olyannyira elszabadultak, hogy előbb Novák, aztán Toroczkai is nekiállt csitítani az egybegyűlteket.
A pártelnök felidézte, hogy ő maga olvasta Orbán Viktor szemére a parlamentben, hogy Magyarország nem szavazta meg az ENSZ Közgyűlésében a fegyverszüneti határozatot, amivel sikerült is kihoznia a sodrából a miniszterelnököt, legalábbis Toroczkai szerint. Akkor Orbán azzal intette rendre a pártelnököt, hogy a külpolitika bonyolult dolog, és csak az foglalkozzon vele, aki ért hozzá. Tulajdonképpen ezzel védekezett Toroczkai is, előszőr elkezdett hosszan beszélni arról, milyen geopolitikai erők munkálkodnak a térségben, és milyen következményekkel járna, ha Izraelt eltörölnék a Föld színéről, amivel kellőképpen összezavart mindenkit ahhoz, hogy kijelenthesse: neki mindig Magyarország és a magyarok az első.
Négy hosszú óra után véget értek a felszólalások, előkerültek a borok, elkezdődött az este kötetlenebb része. Kifelé menet láttam, amint egy ideges arcú középkorú férfi a telefonjával fotózza Toroczkait. A képet rögtön el is küldte valakinek Telegramon, az előző üzenet egy fekete-fehér kép volt Adolf Hitlerről, alatta a felirat: "Sieg Heil!"
