Itthon hvg.hu 2023. december. 13. 12:58

Börtöncellájában élesre hegyezett fogkefével akarta megölni az ellene eljáró ügyészt egy férfi

A férfi egyszer már megszökött, augusztusban szállították vissza Magyarországra.

Emberölés előkészülete miatt a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki meg akarta ölni a vele szemben eljáró ügyészt – közölte a Nyíregyházi Törvényszék.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2017 novemberében a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben töltötte büntetését, ahol fogpiszkálókból szúró eszközt, valamint egy fogkefe nyelének megolvasztásával, annak kihegyezésével és borotvapengék hozzáerősítésével szúró- és vágóeszközt készített, majd azt a cipőjébe rejtette.

A célja az volt, hogy a meghallgatásra szállítása során a vele szemben eljáró ügyészt megölje és az ügyészségről megszökjön, ám a kiszállítása előtt történt ellenőrzés során a büntetésvégrehajtási intézet munkatársa az eszközöket megtalálta és elvette tőle – írta a törvényszék.

2018-ban a Debreceni Járásbíróság az előtte folyamatban lévő büntetőügyben elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét, azonban mielőtt felhelyezték volna rá a nyomkövetőt, külföldre szökött. Végül európai elfogatóparancs alapján, az Egyesült Királyságban fogták el és szállították vissza Magyarországra idén augusztusban.

(Nyitóképünk illusztráció)

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.