Itthon hvg.hu 2023. november. 24. 07:39

Munkaügyi pert indított a Corvinus ellen Ádám Zoltán

Az azonnali hatállyal kirúgott volt docens azt követeli, hogy helyezzék vissza állásába, és fizessenek neki sérelemdíjat.

Munkaügyi pert indított a Budapesti Corvinus Egyetemmel szemben Ádám Zoltán. Az egyetemről azonnali hatállyal kirúgott oktatót védő TASZ csütörtök este beadta a keresetet a Fővárosi Törvényszéken – értesült a Telex.

A Corvinus volt docense azt követeli a perben, hogy helyezzék vissza az állásába, és fizessen neki sérelemdíjat az egyetem. Ádám ügyvédei szerint a Corvinus joggal való visszaélést követett el, korlátozva a szólásszabadsághoz való jogot, amikor azonnali hatállyal kirúgott egy közérdekű bejelentőt.

Mint írtuk, a Corvinus volt docensét azt követően távolították el az egyetemről, hogy etikai vizsgálatot indított, mert kurzusának egyik hallgatója letehetett egy olyan vizsgát, amihez – Ádám szerint – nem teljesítette a követelményeket. A docens azt állította, hogy a diák szülei nyomást gyakoroltak az egyetemre. A belső vizsgálat során első fokon elmarasztalták a rektorhelyettest és két dékánt, de másodfokon mindenkit felmentettek. Az egyetem vezetősége pedig kitart amellett, hogy Ádám követett el jogsértést.

A múlt héten mintegy száz diák és oktató tüntetett a Corvinus Egyetem előtt a kirúgott oktató mellett.

 

Ádám Zoltán: Úgy érzem, mára Radev egyetemi elnök lett a Corvinus korlátlan ura

Erősen tiltakoznak a Corvinus Egyetemen Ádám Zoltán docens kirúgása miatt a kollégái. Az egyetem vezetése saját döntését jogszerűnek mondja, Ádám pedig nem gondolja, hogy a tiltakozások hatására visszavennék. A HVG-nek adott interjúban hosszan beszél a „botrányos vizsgáztatás" körülményeiről, arról, miért állt bele ebbe az egészbe, és mi történt a szabálytalansági eljárás során.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.