Ellenfele várhatóan a korábbi elnök, Kurtucz Csaba lesz.
Nagyon sok klubtól kaptam megkeresést, és velük egyeztetve jutottam arra a döntésre, hogy indulok a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöki pozíciójáért
– jelentette ki az rtl.hu-nak Kovács Kokó István olimpiai, világ- és Európa-bajnok bokszoló. A bokszolók legközelebbi közgyűlését várhatóan november 18-án tartják, erre pedig azért lesz szükség, mert a korábbi elnök és az elnökség között annyira elmérgesedett a viszony, hogy mindenki benyújtotta a lemondását, majd oda-vissza fel is jelentették egymást.
A korábbi ellenőrző testület vezetője a feljelentésén kívül több súlyos vádat is megfogalmazott, amiket elküldött Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárnak is. Ebben a dokumentumban olyanokat írt, hogy Kurtucz Csaba, a szövetség előző elnöke legalább 170 millió forint értékben hozott szabálytalanul döntéseket, miközben az ellenőrző testület munkáját akadályozták, elnökségi felhatalmazás nélkül számoltak el költségeket külföldi állampolgároknak. Sőt, a könyvvizsgáló jelentése szerint „a közpénzekkel való elvárható gazdálkodás hiánya” jelent meg az utóbbi hónapokban, elsősorban a bérkifizetésekkel kapcsolatban.
A Honvédelmi Minisztérium egyelőre nem árulta el az rtl.hu kérdésére, hogy Schmidt Ádám államtitkár pontosan mit is lépett a hozzá beeső, súlyos állításokat tartalmazó levélre. Kurtucz Csaba sem reagált, azonban korábban ő visszautasította a rá vonatkozó vádakat.
Kurtucz a felhozott vádak ellenére is meg fog indulni november 18-án Kovács Kokó István ellen, most azzal kampányol, hogy megtisztulást hoz a szervezet életébe. Kovács Kokó István állítja, hogy több neves szakembert is meg tudott győzni arról, hogy őt támogassák és térjenek vissza a bokszéletbe. Jelenleg a Boksz Világszervezet európai szekcióját vezeti, korábban a nemzetközi amatőr szövetség (AIBA) főtitkára volt.
Kovács Kokó István: Magyarországon túlzottan összefonódott a közélet, a politikai és a gazdasági élet
Élete állását hagyta ott Svájcban, azt mondja, azért, mert nem tudott a pénzhez, a politikához lojális lenni. Hiányérzete van amiatt, hogy a magyar ökölvívás szakmai vezetésében sosem kapott szerepet, de mára elfogadta, hogy egyedül nem is tudna rendet tenni abban.