Itthon hvg.hu 2023. október. 27. 12:41

Oktatói Hálózat: Ádám Zoltán kirúgásával példát akartak statuálni

Van olyan corvinusos oktató, aki biztos benne, hogy kollégái tíz olyan esetet is fel tudnának sorolni, amikor hagyták, hogy az egyetem vezetése beléjük tenyereljen.

Bármilyen ürügyet is talált a Corvinus Egyetem Ádám Zoltán kirúgására, az Oktatói Hálózat szerint a „valós ok nyilvánvalóan az, hogy Ádám Zoltán kiállt és vizsgálatot kezdeményezett az egyetem integritásán esett súlyos sérelem, a lefektetett vizsgakövetelményeket semmibe vevő, a szabályok helyett az egyetem gazdájaként működő kuratórium elnökének gazdasági kapcsolataira tekintő, protekciós vizsgáztatás miatt”.

A hálózat lapunknak küldött pénteki közleményében azt írta, hogy ami történt, az

egyenes következménye annak, hogy az egyetemen a „modellváltás” során „kuratórium” néven teljhatalmat kaptak olyan politikai kinevezettek, akik könnyedén átgázolnak az alapvető egyetemi értékeken, az autonómián, az akadémiai szabadságon, a nyílt vita lehetőségén, a transzparencián.

A hálózat szerint mindegy, hogy Ádám kirúgása saját döntés volt-e, vagy abba esetleg „közvetlenül befolytak a hatalom tényleges birtokosai”, a lényeg az, hogy a modellváltó egyetemek vezetőik felfogása szerint nem közintézmények, „hanem profittermelő vállalkozások”.

Ádám Zoltán kirúgásával példát akartak statuálni, akár lesznek még hasonló esetek, akár nem, a csend azt jelenti majd, hogy a példa hatott

– írták.

Csütörtök este a Corvinus Egyetemen dolgozói fórumot tartottak, ahol a Magyar Hang beszámolója szerint megjelent Domahidi Ákos kancellár és Zsóka Ágnes rektorhelyettes is. A kancellár az összegyűlt dolgozóknak azt mondta, hogy Ádám Zoltán elbocsátásának nem volt köze az általa kezdeményezett etikai eljáráshoz, majd kijelentette, hogy „nincsen Corvinus-botrány”.

A megjelent dolgozók a lap beszámolója szerint nyíltan Ádám Zoltán pártját fogták, többen úgy fogalmaztak, hogy „bizalomvesztés történt” az egyetem vezetésével szemben, a hangulat orwelli, az Ádámmal szembeni eljárás pedig elviselhetetlen és alpári volt.

Volt, aki manipulatívnak minősítette az egyetem kommunikációját az üggyel kapcsolatban. Egy oktató a Magyar Hangnak azt mondta, „békaként főttünk”, hiszen biztos benne, hogy kollégái tíz olyan esetet is fel tudnak sorolni, amikor hagyták, hogy „beléjük tenyereljenek”. Többen azt javasolták, hogy a dolgozók közösen próbáljanak meg fellépni az ügyben.

Ádám Zoltánt október 24-én rúgta ki a Budapesti Corvinus Egyetem. Ádám azt követően kezdeményezett etikai eljárásokat az egyetemen, hogy kiderült: a téli vizsgaidőszakban az egyik hallgató társaitól elkülönítve saját, neki készített kérdéssor alapján tett sikeres vizsgát. A tanuló az egyetem szabályai szerint megbukott volna az adott tárgyból, csak az ő igényeihez szabott vizsgán tudott átmenni.

Az egyetem több vizsgálatot indított, Ádámot az úgynevezett szabálytalansági eljárás után rúgták ki.

A Corvinus a hvg.hu-nak azt írta, amit az egyetemi vezetők a dolgozókkal is közöltek csütörtökön, miszerint Ádám Zoltán elbocsátásának nem volt köze az általa indított etikai eljárásokhoz. Hozzátették, hogy „a Budapesti Corvinus Egyetem minden esetben a jogszabályok maximális betartására törekszik, világos, valós, okszerű és jogszerű döntéseket hoz. Ezt igazolja az a tény is, hogy az etikai vizsgálatok határozatait a bejelentő bíróságon támadta meg, amely keresetet a bíróság első fokon elutasított."

Beperelheti a Corvinust az azonnali hatállyal kirúgott oktató, Ádám Zoltán

Ádám Zoltán volt az, aki korábban etikai eljárásokat kezdeményezett, miután kiderült, az egyik hallgató a többiektől fizikailag elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett sikeres vizsgát, miközben az illető a szabályok szerint elégtelent kaphatott volna csak az adott tárgyból, vagyis meg kellett volna buknia.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.