A zánkai gyerekmunkáról és a Magyar Turizmus Akadémia ingatlanvásárlásairól kérdezte Vadai Ágnes Polt Pétert.
Kapásból feljelentésként értékelte Polt Péter legfőbb ügyész Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő kérdését arról, hogy „hogyan túlóráztathattak kiskorúakat éjszakába nyúlóan a zánkai Erzsébet-táborban?”. Vadai a Népszava cikke alapján kérdezte a legfőbb ügyészt, ugyanis a lap megírta, hogy Zánkán táborozó 16-17 éves fiatalok mondták el nekik, hogy este tízig tartott a műszakjuk, viszont a bolt feltöltését csak ezután végezték el, vagyis volt, hogy másfél-két órával tovább dolgoztak.
Polt Vadai levelét továbbküldte a Balatonfüredi Rendőrkapitányságnak, és megígérte: „a nyomozó hatóság Képviselő Úrnőt értesíteni fogja” a fejleményekről.
Vadainak azonban volt egy másik kérdése is, amit Polt szintén feljelentésként értelmezett. „Ön szerint jogilag rendben vannak a Magyar Turizmus Akadémia ingatlanvásárlásai?” – kérdezte Vadai. A DK-s képviselő ezt a kérdést a Telex kutatómunkájára hivatkozva tette fel, a lap ugyanis kitúrta, hogy a Magyar Turizmus Akadémia mindössze pár hónap alatt megvett egy székelyföldi kastélyt, egy Balaton-felvidéki ingatlant (amelyen épp egy panzió épül) és egy olyan céget is, amelyet korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség tolt meg félmilliárd forinttal.
Vadai arra szeretett volna Polttól konkrét válaszokat kapni, hogy
- vizsgálják-e hivatalból a vásárlásokat,
- ha igen, akkor a vizsgálat mennyire részletes,
- ha nem, akkor erről milyen konkrét szakmai okokra, jogalapra és körülményekre hivatkozva döntöttek,
- kihallgattak-e már bárkit az ügyben,
- ha van folyamatban nyomozás, akkor mikorra lehet benne érdemi ügyészségi döntés
- illetve azt is szerette volna tudni, hogy Polt nem gondolja-e, „demokratikus jogállamban egy ilyen ügy és ilyen helyzet jogszerűen elképzelhetetlen és törvényesen megengedhetetlen?”
Polt azonban csupán annyit válaszolt, hogy továbbította a kérdéseket a Készenléti Rendőrségnek, akik hűtlen kezelés bűntettének gyanújával kezdtek vizsgálódni, majd a nyomozást bűncselekmény hiányában október 12-én leállították.