Itthon hvg.hu 2023. október. 13. 11:10

Nem vett nekik sört, megverték – egy biztonsági kamera rögzítette az agressziót

Vádat emeltek a férfival és nővel szemben, aki többekre is rátámadt egy áruház főbejáratánál.

A harmincas éveikben járó fiatalok szeptemberben egy kaposvári bevásárlóközpont előtt szólítottak le egy idős férfit, és megkérték, hogy vegyen nekik alkoholt.

Mivel az idős férfi – akinél nem volt elegendő pénz – ezt visszautasította, az ittas fiatalok rátámadtak, megütötték, megrúgták, majd a földre löktek.

Bár a bántalmazásnak egy biztonsági őr véget vetett, a fiatalok nem sokkal később ugyanitt megvertek egy másik férfit is, aki ezért az áruházba próbált menekülni előlük. Miután az előtérben utolérték és tovább bántalmazták, a biztonsági őrök ismét közbeléptek, és lefogták, majd kivezették az áruházból az ekkor még mindig agresszív verekedőket.

A helyszínre érkező járőrök ezt követően elfogták őket. A többszörös visszaesőnek minősülő, korábban is ugyanilyen bűncselekmények miatt elítélt férfit le is tartóztatták. Esetében fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra, a nővel szemben pedig közérdekű munka kiszabására tett indítványt az ügyészség – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.

A biztonsági kamera által rögzített verekedés ide kattintva tekinthető meg.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.