Itthon hvg.hu 2023. október. 04. 11:16

Fegyházat kért az ügyészség a gyulai karateedzőre, aki évtizedeken át molesztálta tanítványait

Volt fiú, akit leitatott, másokat meztelenül videózott.

Vádat emelt a Békés Vármegyei Főügyészség a 68 éves gyulai karateedző ellen, aki évtizedeken át molesztálta kiskorú tanítványait – közölte honlapján az ügyészség.

H. László ügyéről már korábban a hvg.hu is írt, a gyulai férfit a rendőrség hat kiskorú sérelmére, összesen tíz bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg. Az elkövetőről még 2021 nyarán kaptak jelzést, ekkor átkutatták a lakását, ahol összesen 1540 optikai adathordozót, 9 merevlemezt, 30 mini DV, illetve VHS kazettát, valamint mobiltelefonokat és SIM kártyákat foglaltak le

Az ügyészség ennek helyt adva, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett minősített szexuális erőszak, szexuális visszaélés, gyermekpornográfia, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.

Közleményükben azt írták, a férfi az 1980-as évek végétől dolgozott karateedzőként Gyulán, az edzéseket 2010 szeptemberétől a saját lakóházában kialakított edzőteremben tartotta. A férfi egészen 1990-től letartóztatásáig több gyermekkorú és fiatalkorú fiú tanítványával fajtalankodott, illetve közösült. Az edzések alkalmával meztelenül fotózta, videózta őket, hogy saját nemi vágyát kielégítse.

A szexuális cselekményeket, illetve a felvételek készítését mindig ő kezdeményezte, melyhez edzői tekintélyét használta fel, valamint azt, hogy tanítványai mesterükként néztek fel rá. Néhány áldozatát érzelmileg is manipulálta, és alkoholt itatott velük.

A főügyészség indítványozta, hogy a férfi letartóztatását a bírósági ítéletig tartsák fent, valamint ellene végrehajtandó fegyházbüntetést kezdeményeztek. Azt is kérték a vádiratban, hogy az edzőt tiltsák el a közügyek gyakorlásától, valamint minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

Azt is kérték, hogy az áldozatok védelme értelmében a tárgyalásról a nyilvánosságot zárják ki.

Borítóképünkön a rendőrség által lefoglalt eszközök láthatók.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.