Rétvári Bence azt nyilatkozta nincs szó semmiféle hiányról.
Horváth Péter a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy gondolja, szeptemberben ezer körül lehet a státusztörvény miatt felmondó pedagógusok létszáma – írja a Telex.
Péntekig, szeptember 29-ig jelezhetik a pedagógusok, ha nem akarják aláírni az új jogállásról szóló szerződést. A pedagógusoknak erre szeptember 15. óta volt lehetőségük, aki eddig jelezte, annak november végén szűnik meg a jogviszonya.
A hvg.hu több olyan pedagógus új státusztörvény hatályba lépése utáni szerződését és ajánlatát is vizsgálta, akik több szempontból is elégedetlenek voltak, és éltek a felmondás jogával.
Gyűlnek a negatív rekorderek: Egy tanárnak egyáltalán nem nő a bére, másnak még csökken is
Tudunk olyan igazgatóról, aki a tankerülethez fordult, miután több kollégája méltatlan ajánlatot kapott.
Horváth Péter szerint az ezer pedagógus körülbelül úgy jöhet össze, hogy tankerületenként 20-25 kilépőre lehet számítani, írja a portál. Horváth, aki a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója is hozzátette, hozzá még nem érkezett felmondás.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a portálnak a csütörtöki kormányinfón úgy nyilatkozott, körülbelül 700 körül lehet a szeptemberben távozó pedagógusok száma. Gulyás elmondta, a kormány szerint azért sem mennek el tömegével a tanárok, mert a státusztörvény jobb feltételeket biztosít, mint a közalkalmazotti jogviszony.
Nyugdíjkiegészítés, elszabaduló benzinár, infláció - élőben a kormányinfóról
Orbán Viktor nyugdíjkiegészítéses bejelentése után tart kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. Élő közvetítésünk.
Totyik Tamás a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke úgy nyilatkozott nincs pontos adatuk, de ők is ezres nagyságrenddel mérnek. Ezzel szemben Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint nincs szó semmiféle hiányról, a felmondott pedagógusok aránya ezrelékben mérhető.
A nyilatkozat benyújtásának a határideje ma, szeptember 29. péntek, így pontos számokra jövő héten lehet számítani, várhatóan akkor összesítik a felmondó tanárok létszámát.