Itthon hvg.hu 2023. szeptember. 22. 05:15

Napsütés is lehet pénteken, de ne hagyjuk otthon az esernyőt

A hétvégére sok esőre számíthatunk.

Eleinte országszerte napsütésre számíthatunk, majd megjelennek nyugat felől felhők, estétől pedig már borult égre számíthatunk – írja a met.hu.

A borult ég nyugaton záporokat, zivatarokat is hozhat, ne hagyjuk otthon az esernyőket. Észak-Dunántúlon és Budapest térségében erős szél is lehet.

Napközben 26 és 32 fok között, este pedig 19 és 26 fok között alakul a hőmérséklet. A hétvégére még csapadékosabb időre számíthatunk.

Pénteken a meteorológusok nyolc vármegyére adtak ki elsőfokú riasztást zivatarok miatt, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Eszter, Vas, Veszprém, Zala, Szabolcs-Szatmár-Berek, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyékben van érvényben.



Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2025. március. 04. 13:39

Trump 54 ezer milliárd forintot követel Magyarországtól 2038-ig

Az idei évet tekintve 2,6 ezer milliárd forint plusz kiadást jelentene, ha Magyarország a GDP-je 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítaná, ahogy Donald Trump követeli. 2038-ban a GDP 2 százaléka és 5 százaléka közt már 5,6 ezer milliárd forint lesz. A NATO biztosan emelni fogja a védelmi kiadások célértékét, de biztos, hogy nem 5 százalékra.