Itthon hvg.hu 2023. szeptember. 22. 09:12

Beteg férfitól akart kicsalni több tízmilliót egy nő

A nő eltartási szerződést kötött az idős férfival, de nem tette meg, amit ígért, végül a férfi testvére perelte be.

Egy szellemi hanyatlásban szenvedő férfi bizalmába férkőzött egy nő, visszaélve az állapotával eltartási szerződést íratott alá vele és több tízmilliós vagyont akart kicsalni tőle – olvasható az Ügyészség péntek reggeli közleményében.

A nő 2020 szeptemberében ismerkedett meg egy budapesti büfénél a férfival, akiről kiderítette, hiába volt elhanyagolt kinézetű, jelentős vagyonnal rendelkezett. Több mint nyolcvanmillió forintot érő budapesti lakása volt, valamint jelentős készpénzmegtakarítása és rendszeres nyugdíja.

A nő aláíratott vele egy eltartási szerződést, ami szerint tízmillió forint és havi életjáradék fejében a férfi átruházza a budapesti lakásrészének tulajdonjogát. A nő nem fizette ki a pénzt, de a szerződést már pár napon belül benyújtotta a földhivatalnak.

A férfi testvére tudomást szerzett a nő tervéről, ami után egyből beperelte. A Dabasi Járási Ügyészség az ügyben a bűncselekmény felismerésére fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett család bűntette miatt emelt vádat.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.