Itthon MTI / hvg.hu 2023. augusztus. 26. 16:40

Novák Katalin szerint Prigozsin halála nem jelenti azt, hogy Putyin hatalma gyengülne

Ferenc pápánál tett látogatása után nyilatkozott Novák Katalin köztársasági elnök egy olasz lapnak. Arról is beszélt: reméli, hamarosan elérkezhet a pillanat, amikor a pápa "kulcsszerepet kap a béketárgyalásokban".

Az Il Messaggero olasz napilapban közölt interjút Novák Katalin köztársasági elnökkel, akik a Vatikában járt a katolikus egyházfőnél. Novák elmondta, hogy keresi azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy "Oroszország készen áll a béketárgyalásokra", ám attól tart, hogy "Moszkva egy hosszú háborúban érdekelt".

Novák szerinte a Wagner-csoport vezetőjének, Jevgenyij Prigozsinnak a halála nem értelmezhető a putyini hatalom meggyengülésének jeleként. (Nem sokkal korábban a Daily Mail Boris Johnson volt brit kormányfő véleményét jelentette meg, aki szerint az egész világ pontosan tudja, hogy Prigozsin és a Wagner-csoport vezetőségének meggyilkolása mögött Vlagyimir Putyin áll).

A köztársasági elnököt pénteken fogadta Ferenc pápa egy 45 percig tartó magánaudiencia keretében, majd Novák a szentszéki államtitkárral, Pietro Parolinnal, valamint Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is találkozott.

A Ferenc pápával folytatott egyeztetésen a központi téma az ukrajnai béke megteremtésének lehetősége volt. Az államfő szerint a Ferenc pápa által áprilisban kezdeményezett békemissziónak, amelyet a pápa Matteo Zuppi bíborosra bízott, működnie kell. "Remélem, hogy hamarosan elérkezik az a pillanat, amikor Ferenc pápa kulcsszerepet kap a béketárgyalásokban" - jelentette ki Novák Katalin.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnökről szólva azt mondta, hogy még abból az időből ismeri Melonit, amikor egy négyszázalékos olasz párt vezetője volt, ő pedig államtitkár. "De tudom, hogy nagymama korunkban is barátnők leszünk" - tette végül hozzá.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.