Itthon hvg.hu 2023. augusztus. 24. 11:43

Gulyás az ünnepi meghívókról: „Szuverén ország vagyunk, azt hívunk meg, akit jónak látunk”

A Miniszterelnökséget vezető miniszter megmagyarázta, miért nem kaptak meghívót a lengyelek és a szlovákok az augusztus 20-ai ünnepségekre.

Sem a lengyel, sem pedig a szlovák kormányfő nem kapott meghívót az augusztus 20-i ünnepségre és az atlétikai vb vasárnapi eseményeire – erősítették meg a hvg.hu-nak Varsóból és Pozsonyból.

A magyar kormány uniós szövetségesei helyett itt volt viszont számtalan illiberális vezető, valamint tiszteletét tette Sebastian Kurz bukott osztrák kancellár is, aki ellen nemrég emeltek vádat, és Andrej Babis volt cseh kormányfő, aki miatt külön összeférhetetlenségi törvényt fogadott el a cseh parlament.

A témára a kormányinfón az ATV újságírója is rákérdezett, akinek Gulyás Gergely azzal magyarázta a meghívók elmaradását, hogy Lengyelországban választási kampány van, Szlovákiának pedig ügyvivő miniszterelnöke van.

„Szuverén ország vagyunk, azt hívunk meg, akit jónak látunk” – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Kiemelte azt is, hogy ehhez képest viszont itt voltak korábbi uniós kormányfők – utalt Babis, Kurz és Janez Jansa volt szlovén kormányfő részvételére.

Gulyás magyarázata meglehetősen visszás, hiszen ennyi erővel az Európai Tanács jelenlegi tagjait – vagyis az említett uniós országok hivatalban lévő állam- és kormányfőit – is meghívhatta volna, Orbán Viktor saját látogatásaiba pedig nem szoktak bekavarni a választási kampányok. 2018-ban például személyesen kampányolt Janez Jansa mellett a szlovéniai Lendván és Celjén.

Később a hvg.hu az autokrata politikusok meghívására vonatkozó kérdésére a miniszter a kormányinfón még annyit tett hozzá, vannak bélyegek a liberális sajtóban, amiket ráaggatnak vezetőkre. Szerinte Erdogan nem autokrata, mert látta Törökországban, hogy az ellenzék plakáterdeje nem marad el a kormányétól. Törökország emellett fontos NATO-szövetséges.

A 2024 második felében esedékes magyar uniós elnökség pedig kiváló alkalom lesz arra, hogy nyugati szövetségesek is jöjjenek Magyarországra.

Hirdetés