Itthon hvg.hu 2023. augusztus. 18. 13:59

Jumbi és Katamari – itt a frissen elutasított keresztnevek listája

Volt, aki Csillagfénynek szerette volna hívni a fiát, de a Nyelvtudományi Kutatóközpont közbelépett.

Kreatívak a magyar szülők, ha a gyerekeiknek kell nevet választaniuk, de Magyarországon azért nem lehet akármilyen keresztnevet adni egy újszülöttnek. A Nyelvtudományi Kutatóközpontba havonta körülbelül 40-50 új kérelem érkezik, az őszi és tavaszi hónapokban általában megemelkedik a benyújtott névötletek száma.

Raátz Judit, a kutatóközpont tudományos főmunkatársa most az nlc.hu-nak azt is elárulta, új tendencia, hogy megnövekedett az olyan kérelmek száma, amikor valaki magának szeretne új nevet. Lánynevekből pedig többet szoktak kérvényezni, mint fiúból.

Mint mondta, általában azokra a nevekre nem szoktak rábólintani, melyek idegen eredetűek, és helyesírásuk nem felel meg a jelenlegi jogszabályoknak. Ilyen a Lilith, a Rose, a Nora, a Maya, a Dasha vagy a fiúnevek között az Arthur, a Noah vagy a Johann.

„Sok a török név a különböző sorozatokból, de szívesen választanának a szülők nevet a különböző mesékből, rajzfilmekből is, többen kérvényezték például a Röneszmé és a Pumba nevet is” – tette hozzá.

Az utóbbi időkben egyébként – a teljesség igénye nélkül – a következő nevek nem mentek át a szűrőn:

  • Annarebeka
  • Bodzaróza
  • Katamari
  • Ninaróza
  • Pannalina
  • Böbi
  • Fibi
  • Csillagom
  • Csillám
  • Beni
  • Dani
  • Kori
  • Jumbi
  • Sanya
  • Csillagfény
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.