Itthon hvg.hu 2023. augusztus. 15. 14:46

Orvvadászat, állatkínzás, lopás – 12 bűncselekményért emelhetnek vádat egy Felcsúton elkapott férfi ellen

A rendőrök Orbán Viktor utcájában fogták el a tettest.

Állatkínzás és orvvadászat bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Bicskei Rendőrkapitányság az ellen a férfi ellen, akit június elején kapcsoltak le a felcsúti Rákóczi utcában – olvasható a rendőrség honlapján.

A férfi egy nagy zsákot cipelt, furcsa viselkedése pedig szemet szúrt a rendőröknek: észrevehetően rejtegetett valamit a ruhája alatt. Amikor átvizsgálták, a nadrágjából egy őzgida került elő, amelynek a szája és az orra is szigetelőszalaggal volt leragasztva.

A férfi azzal védekezett, hogy száraz füvet visz egy ismerősének, azért van nála a zsák, az őzgidát pedig a közeli nádas mellett találta, haza akarta vinni. Az állat a helyszínen elpusztult.

A rendőrök megállapították, hogy a férfi több vagyon elleni bűncselekmény feltételezett elkövetője. Korábban autót tört fel, amelyből iratokat, készpénzt és bankkártyákat lopott el, illetve többször vitt el házakból szerszámokat és más értéktárgyakat. Emellett több százezer forintost kárt is okozott, amikor  köztéri padokat és buszmegállókat rongált meg.

A hatóság 12 rendbeli bűncselekmény miatt javasol vádemelést a férfi ellen.

police.hu
police.hu
police.hu
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.