Az egészségügyi szakdolgozók béremelése mellett a pótlékok emelésére már nem mindenhol maradt pénz.
Mivel a pótlék nem nőtt annyival, ahogyan várták, nagyjából kétszáz szakdolgozó mondta fel a debreceni klinikákon az önként vállalható túlmunkát – mondta el a Népszavának Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.
Arról számolt be: a szakdolgozók júliusi 18 százalékos béremelése az esetek legnagyobb részében rendben lezajlott, de van, ahol feszültséget okozott. Főleg ott volt gond ebből, ahol korábban emelt pótlékokkal sikerült megtartani a dolgozókat, az ő esetükben a nyári emelés nem nyújtott fedezetet arra, hogy a munkáltató a saját jogkörében adott extra pótlékot is arányosan növelje. Debrecenben például az ügyeleti munkáért járó kiemelt pótlék egy részét nem tudják emelni.
Ez a szakszervezeti elnök szerint szeptembertől okozhat olyan problémákat, amelyeket a betegek is érzékelhetnek, ha nem sikerül addig megállapodásra jutni, leginkább úgy, hogy a most sem rövid várakozási idők még tovább nyúlhatnak.
(Kiemelt képünk illusztráció.)