Itthon hvg.hu 2023. augusztus. 10. 15:59

Hatalmas tömegű víz érkezik a Dráván, rekordmagas vízállásra számítanak a szakemberek

Egyes településeknél éjjel-nappali figyelő- és járőrszolgálatot tartanak a Vízügyi Igazgatóságok.

A gátakat megerősítve várják a Dráva tetőzését Drávaszabolcs térségében a vízügyes szakemberek – jelentette ki csütörtöki közleményében az országos Vízügyi Főigazgatóság. Mint írják, a Dráván levonuló árhullám Szentborbásnál csütörtök hajnalban az előrejelzett (590 cm) értéken tetőzött. Drávaszabolcsnál a következő 24 órában is fokozott készültség mellett várják a tetőzést a vízügyi szakemberek, amely akár új rekordot is hozhat. Az elmúlt napokban homokzsákokkal erősítették meg az állami védvonalat, amely mögött 31 települést kell megvédeni.

Mindeközben a Rábán Győrnél a tetőző vízszint 450-470 cm körül alakulhat. Győrben a vízállás várhatóan csütörtök délután eléri a rakpart szintjét. A város térségében is megemelkedő vízhozam nagyobb tömegű uszadékot szállíthat.

A Duna Budapestnél kisebb árhullámmal vonult le, amely szerdán már lassú apadásnak indult. A magyarországi szakaszon sehol nem kellett készültséget elrendelni.

Az árvízvédelmi készültségekkel érintett védelmi szakaszokon továbbra is a fokozatoknak megfelelő éjjel-nappali figyelő- és járőrszolgálatot tartanak a Vízügyi Igazgatóságok. A Rába, a Mura, a Dráva mentén több olyan település van, ahol az önkormányzat védekezik, mert nincs állami védvonal. A közleményben kiemelték, hogy amennyiben szükséges, az önálló védekezésű településeknek is azonnal segítséget nyújtanak a vízügyi szakemberek.

Hirdetés
hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.