Itthon hvg.hu 2023. augusztus. 09. 12:47

Vádat emeltek az embercsempészek ellen, akik rálőttek a rendőrökre az M5-ösön

21 szír illegális migránst szállítva nyitottak tüzet a rendőrökre még novemberben.

Fegyházbüntetést és kiutasítást kért az ügyészség azokra az embercsempészekre, akik tavaly novemberben rálőttek az őket üldöző rendőrökre az M5-ös autópályán – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A hat vádlott egy bűnszervezet tagja volt, amely embereket csempészett Nyugat-Európába, azon belül is elsősorban Németországba. A menekülteket négy – két iraki, egy német és egy török – férfi szállította váltópárban, két iraki társuk pedig kisbuszt és gáz-riasztó fegyvert szerzett be, azzal az utasítással, hogy ha kell, a rendőrökre is tüzeljenek.

Mint beszámoltunk róla, a 21 szír illegális migránst szállító embercsempészeket tavaly novemberben, az M5-ös autópálya inárcsi szakaszán vették üldözőbe a rendőrök, miután a felszólítás ellenére sem álltak meg. A menekülők többször rálőttek az őket üldöző rendőrautóra, majd Budapest határában, a Nagykőrösi úti felüljárónál a sofőr megállt, és a mellette ülő férfival együtt bemenekült a közeli erdőbe. Végül a TEK segítségével még aznap elfogták őket a XIX. kerületben, társaikat pedig másnap délelőtt tartóztatták fel az M1-es autópályán.

Az ügyészségi vádiratból kiderült, hogy a magyar-szerb határról csempészett szírek egymáson ülve fértek csak el a Ford Transit ablaktalan rakterében, és alig kaptak levegőt, mert szellőztetés sem volt.

A Fővárosi Főügyészség a négy iraki férfival szemben bűnszervezetben, vagyoni haszonszerzés végett, államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, a csempészett személy sanyargatásával, fegyveresen elkövetett embercsempészés bűntette, két társukkal szemben pedig bűnszervezetben részvétel bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez. A főügyészség azt kérte, hogy négy iraki férfinél zárják ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét és végleg tiltsák ki őket az országból, míg két társukat csak meghatározott időre.

(Nyitóképünkön az egyik elfogott embercsempész látható. Forrás: police.hu)
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.