Itthon hvg.hu 2023. július. 05. 10:31

„Ha kolbászból lenne a kerítés, akkor tüntetnének a vegetariánusok” – mondta Kósa Lajos a státusztörvényről

A státusztörvény elfogadásának apropóján kérdeztek kormánypárti képviselőket, akik között olyan is akadt, aki nem tudta, hogy a pedagógus-életpályamodell már 2013 óta létezik.

„Ha kolbászból lenne a kerítés, akkor tüntetnének a vegetariánusok” – adta meg az alaphangot Kósa Lajos a Telex videós összefoglalójának elején, amelyet a státusztörvény elfogadásának apropóján készítettek.

A videóban megszólaló kormánypárti képviselők mind a törvény mellett törtek lándzsát, noha volt olyan köztük, aki elismerte, hogy mint minden, ez sem lehet tökéletes, és menet közben a hibákat ki fogják küszöbölni.

Ugyanakkor olyan képviselő is akadt, aki nem tudta, hogy aznap miről fog szavazni, ahogy olyan is, aki az életpályamodell bevezetésével védte az új státusztörvényt, hiába próbálta a riporter emlékeztetni rá, hogy az életpályamodellt már 2013-ban megszavazták.

Egy politikus, Pesti Imre ráadásul azzal indokolta a törvény megszavazását, hogy ha összevetjük Magyarország lakosságát és a pedagógusok összlétszámát, abból látható, hogy csak egy töredék tiltakozik, a többségnek pedig megfelel a törvény, ők pedig a többséget képviselik.

Elhomályosult jövőkép, több munka, kérdőjelek a fizetések körül - így alakul át a tanárok élete a státusztörvény miatt

Újra alapjaiban változtatja meg a közoktatást az Orbán-kormány. A pedagógusok jogállásáról szóló törvénytervezetet már benyújtották a parlamentnek, de a kapcsolódó rendeletek és főleg a költségvetési források fájóan hiányoznak.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?