A kutatásban megkérdezettek 58 százaléka csak a buszoknak, a taxisoknak és a bicikliseknek engedné használni a Lánchidat.
Elérte a budapestiek ingerküszöbét a Karácsony Gergely főpolgármester által kezdeményezett első Budapesti Lakógyűlés, és túlnyomó többségük helyesli is a kezdeményezést – derül ki a Medián és a 21 Kutatóközpont reprezentatív felméréséből, amelyet ezer fővárosi megkérdezésével készítettek.
A nemrég meghosszabbított határidejű kezdeményezés keretében névre szóló levélben kapott kóddal szavazhat online minden 14 év feletti budapesti lakos négy kérdésben.
Nagy Iván László: A budapesti kampány a Fidesz szegénységi bizonyítványa
Az akció ismertségét segíthette, hogy látványosan felerősödött a Karácsony elleni kampány a kormánymédiában: a budapestiek jelentős többsége, 71 százaléka tudott róla május közepén. A főpolgármester kommunikációjára az ellenzéki szavazók fogékonyabbak: 10 százalékponttal többen tudtak a Lakógyűlésről, mint a kormánypártiak.
A kezdeményezés fogadtatása a jelek szerint kedvező: a fővárosiak 72 százaléka jó ötletnek tartja, hogy maguk dönthessenek a város problémáinak megoldásáról. A budapesti fideszes szavazók fele is így vélekedik, az ellenzékieknek pedig az elsöprő többsége (87 százalék).
A kutatásban a lakógyűlés mellett annak egyik legfontosabb témájáról, a Lánchídról is szó van. A megkérdezettek 35 százaléka szerint az szolgálná leginkább Budapest érdekeit, ha az autósok is közlekedhetnének a Lánchídon, 58 százalékuk szerint viszont csak a buszoknak, a taxisoknak és a bicikliseknek kellene megadni ezt a lehetőséget. Ez a többség viszonylag újkeletű, mivel áprilisban még szinte teljesen egyenlő arányban oszlott meg a minta a két válaszlehetőség között.
A májusi adatok szerint az ellenzékiek 76 százaléka, a bizonytalanok (akikhez a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk szavazóit is besorolták a kutatók) 62 százaléka zárná ki az autósokat, míg a kormánypártiaknak 28 százaléka vélekedik így. A véleményeltolódás rájuk is jellemző volt, áprilisban még csak 13 százalékuk volt ezen az állásponton.
A kutatást a Medián és a 21 Kutatóközpont a Budapest Brand Zrt. megbízásából 2023. május 13-a és 19-e között készítette, a budapestieket nem, kor és iskolai végzettség alapján reprezentáló 1000 fős minta telefonos megkérdezésével.
Tóta W.: Engedjétek hozzám!
A magyar kormányt olyanok tartják hatalmon, akik nem okosabbak, mint egy ötödikes. Ehhez képest mi az, amivel nem rendelkezik egy tizennégy vagy 16 éves fiatal ahhoz, hogy megítélje, mi történjen a Lánchíddal? Vélemény.