Kacskovics Mihály Béla
Szerzőnk Kacskovics Mihály Béla

Az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkárának azért kell felelnie, mert a vád szerint Schadl György több tízmillió forinttal vesztegette meg, hogy olyan végrehajtókat nevezzenek ki, akik neki korábban már fizettek végrehajtói praxisukért.

Schadl-Völner-ügy
Friss cikkek a témában

Folytatódik a Országos Bírósági Végrehajtói Kar körül 2021 őszén kirobbant korrupciós botrány pere a bíróságon. A bíró múlt héten Schadl Györgyöt, a kar korábbi elnökét hallgatta meg, aki nem ismerte be bűnösségét, mi több, azt állította, hogy a neki fizető végrehajtók csupán korábbi adósságaikat törlesztették felé, hiszen kölcsönadott nekik. Schadl annak ellenére ezt állítja, hogy a per előkészítő ülésein már több végrehajtó is beismerte, hogy fizetett Schadlnek azért, hogy megkapja praxisát.

Völner Pál volt igazságügyi államtitkár a múlt héten Schadl Györgyöt meghallgatni nem ment el, viszont a keddi tárgyalási napot már nem hagyhatja ki, hiszen ő lesz a főszereplő, őt fogja meghallgatni a bíróság. 

Meghallgatta a bíróság Schadl Györgyöt, aki továbbra is tagadta bűnösségét

Schadl a tárgyaláson elárulta, hogy magánemberként mi a közös benne és Völner Pálban.

Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi jobbkezét az ügyészség szerint Schadl éveken keresztül azért fizette le – összességében több tízmillió forinttal – hogy Völner a határkörét kihasználva olyan végrehajtók kinevezésében segítse, akik fizettek Schadlnek praxisukért.

Az ügyészség Schadlre 200, Völnerre 25 millió forintos pénzbüntetést kért, azonban nem álltak meg itt: mindkettejükre tíz év közügyektől eltiltást, valamint jogi végzettséghez kötött foglalkozástól való végleges eltiltást kért, emellett pedig vagyonelkobzást is, jogtalan gazdagodásuk erejéig. Mindemellett pedig Schadlre tíz, Völner Pálra pedig nyolc év börtönt kértek a hivatali vesztegetés miatt.

Összes cikkünket a Völner-Schadl-korrupciós botrányról ide kattintva olvashatja el: 

A Völner-botrány

Kövesse a cikksorozatot a hvg.hu-n!

(Címlapképünkön Völner Pálról a korrupciós ügy előkészítő ülésén készült.)

Hirdetés