Itthon hvg.hu 2023. május. 15. 05:32

Republikon: Először érte el a parlamenti küszöböt a Kutyapárt

A Fidesz stagnál, a DK visszaesett egy friss kutatás szerint.

A Fidesz stagnálását és a DK visszaesését mérte friss pártpreferencia-kutatásában a Republikon Intézet a Telex beszámolója szerint. A kutatásról annyit viszont a Republikon fontosnak tartott megjegyezni, hogy az a pápa budapesti látogatása, a tanár-diák tüntetések eldurvulása és Budaházy György szabadon engedése előtt készült – így ezen események a közvéleményre gyakorolt hatását nem tükrözik a számai.

A kutatás szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága áprilisban változatlanul 34 százalékon áll a teljes népesség körében (ez a korábbi adatokkal összevetve stagnálást jelent), a DK támogatottsága viszont kissé esett: a teljes népesség körében két százalékkal, a pártválasztóknál három százalékkal szorult vissza a párt. Jelenleg a DK-ra a teljes népesség 12, valamint a biztos pártválasztók 17 százaléka szavaznak. Gyurcsány Ferenc pártjától ez azért meglepetés, mert a választások óta stagnáltak, de egyszer sem estek vissza.

A Republikon arra következtet, hogy a választóknak az nem tetszett, ahogyan Gyurcsány Ferenc nyíltan bírálta Budapest népszerű főpolgármesterét, Karácsony Gergelyt.

 

A fideszeseknek mindössze 10 százaléka véli úgy, hogy Oroszország miatt tört ki a háború

Azért pedig, hogy nincs még béke, elsősorban az EU-t, másodsorban pedig Amerikát okolják a kormánypárt szimpatizánsai. „Különleges katonai műveletnek" nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok 2022 február óta tartanak, a Nyugat fegyverszállításokkal és gazdasági szankciókkal nehezíti az oroszok előrenyomulását. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk.

Április nyertese azonban a Republikon szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt: a teljes népesség körében egy, a pártválasztók körében két százalékponttal nőtt a támogatottságuk, így az összes választó körében négy, a biztos pártválasztók körében öt százalékponton állnak.

Ez annyit tesz, hogy a párt most először érte el a parlamenti bejutás küszöbét.

 

Závecz: Stabilizálódott a Fidesz tábora, de csak az emberek harmada szerint mennek jó irányba a dolgok

32 százalékos támogatottságot mértek május elején a Fidesznek, és egyre nő azoknak az aránya, akik szerint jó irányban mennek a dolgok Magyarországon - derül ki a Závecz Research legfrissebb közvélemény-kutatásából. Az ellenzéki pártok közül csak a DK tudott érdemben javítani.

A Momentum támogatottsága a korábbi, márciusi fellendülést követően visszaesett, egy-egy százalékpontot veszítettek mind a teljes népesség, mint a pártválasztók körében: jelenleg öt, illetve hét százalék szavazna a pártra. A Republikon szerint azonban nem kizárt, hogy a párt támogatottságában a jövőben megjelenhet, hogy politikusaik kifejezetten aktív résztvevői a tanártüntetéseknek.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.