Itthon hvg.hu 2023. május. 11. 13:19

Két kiló kokaint és egy kiló marihuanát foglaltak le a Pest megyei rendőrök

A kokainból hígítva ötezer adagot lehetett volna eladni.

2023. május 6-án a délutáni órákban az M1 autópálya egyik Győr-Moson-Sopron vármegyei pihenőhelyén csaptak le három gyanúsítottra a rendőrök, negyedik társukat pedig Budapesten fogták el – derül ki a police.hu cikkéből. A fővárosi elfogásnál 2 kilogramm kokaint és 1 kilogramm marihuánát találtak.

MTI / Mihádák Zoltán

Ezt követően a rendőrség öt további embert is őrizetbe vett különböző fővárosi és Pest megyei helyszíneken. Ezen utóbbiak egyikénél fegyvert is lefoglaltak. A mostani kokainszállítmányból hígítással 5000 adagot lehetett volna eladni, a csempészek mintegy 125 millió forintot kereshettek volna az ügyleten.

MTI / Mihádák Zoltán

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályán az azóta letartóztatott O. József, S. László, N. István, D. Norbert, valamint a bűnügyi felügyelet alá helyezett A. Dávid ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének, E-C. Dominik, E-C. Bernard, R. Anna, valamint S-L. Szilvia ellen kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás.

Hirdetés
hvg360 Dobszay jános, Gergely Márton, Riba István 2025. május. 10. 07:00

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Töméntelen pénzt költött már a propaganda Magyar Péter-ellenes kampányokra – látható eredmény nélkül. A korábban más politikusokkal szemben végigvitt lejáratási technikák ezúttal nem működnek, ezzel azonban még korántsem ürült ki Orbán Viktor eszköztára, kérdés, hogy meddig kész elmenni. Közben a Tisza visszalő: most éppen azt teregette ki, hogy a békepártiságát évek óta sulykoló Fidesz már 2023-ban „átállt a háború felé vezető út nulladik fázisára.”